Hírek
2014. Szeptember 02. 20:56, kedd | Helyi
Finisben a kórház új technológiai blokkja
Október elején átadják a központi műtő és diagnosztikai épületet.
A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház új műtéti blokkal bővül a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” TIOP-2.2.4/09/1. kódszámú pályázaton nyert közel 4 milliárd forintos forrásnak köszönhetően.
Mészáros Lajos a Szent Pantaleon Kórház főigazgatója elmondta, hogy a tervek szerint október 8.-án adják át az épületet. A fejlesztés következtében a legmodernebb, 21. századi orvos technológia áll majd a lakosság rendelkezésére. Az új, 6088 m2-es központi technológiai tömb szervesen illeszkedik az intézmény fejlesztési terveibe, és magas hozzáadott értékű szolgáltatásokat – korszerű eszközökkel és környezetben – biztosít az intézmény számára, az emelt színvonalú betegellátás és betegbiztonság érdekében. Az új blokknak köszönhetően egy helyre kerülnek azok a magas igényű ellátási formák, amelyek jelenleg szétszórtan működnek a kórházban, vagyis koncentráltan lehetnek jelen azok a műszerek, humán erőforrás tényezők, amelyek szükségesek az intenzív ellátáshoz.
A főigazgató elmondta továbbá, hogy minden a terv szerint zajlik, jelenleg az orvostechnológiai műszerek beépítése történik. Ezt követően költöztetik át az osztályokat és a műtőket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
