Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2011. November 22. 21:32, kedd | Helyi
Forrás: Németh Tünde

Fogyasztóvédelmi űgyfélszolgálat Dunaújvárosban is

Fogyasztóvédelmi űgyfélszolgálat Dunaújvárosban is

Jóleső figyelmesség a megyei kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége részéről, hogy a megye földrajzi helyzetét figyelembe véve Dunaújvárosban is tartanak ügyfélszolgálatot.

A Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége javaslatot tett Dunaújváros Önkormányzatának, amelynek eredményeként egy komplett program kerül megvalósításra. Ennek megfelelően november 24-én, csütörtökön délelőtt 9 és 15 óra között, a városháza II. emeleti 213-as számú teremben várja a Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének kihelyezett ügyfélszolgálata az érdeklődőket!
Schneider Istvánné, a Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója szerint, a megyei Kormányhivatal szakigazgatási szervének székesfehérvári irodahelyiségét – hatósági tanácsadó irodáját - ez év első félévében közel 1800-an keresték fel, személyesen telefonon, esetleg írásban.
Fejér megye földrajzi adottságából adódóan a megyeszékhely és Dunaújváros távolsága jelentős, így az érintettek gyakran nem indulnak el jogaik érvényesítése érdekében, így előfordul, hogy beletörődéssel nyugtázzák helyzetüket.
Ezen problémák megoldásaként érlelődött meg a gondolat, hogy kihelyezett ügyfélszolgálattal segítsük a lakosságot. Schneider Istvánné elmondta, a Felügyelőség munkatársai nem csak a fogyasztókat, hanem a vállalkozásokat is igyekeznek majd segíteni, így az ismeretek szélesebb körben kerülnek átadásra hozzájárulva a fogyasztók csökkenő mértékű kiszolgáltatottságához.
A munkatársakat ez évben először november 24-én kereshetik fel délelőtt 9 és 15 óra között Dunaújvárosban a városháza II. emelet 213. helyiségben. Ezt követően december 8-án, majd a 2012-es évben már havi két alkalommal minden hónap első és harmadik csütörtökén segítjük a fogyasztói jogérvényesítést.
A Felügyelőség hatáskörét jogszabályok határozzák meg, így szigorúan behatárolt az a terület, amikor hatóságként egyéni fogyasztóvédelmi ügyekben eljárhatunk. Ennek ellenére tanáccsal tudunk szolgálni olyan esetekben is például, hogy egyáltalán hogyan kezdjen bele egy fogyasztó reklamációs ügyeinek intézésébe.
Fontosnak érzem megemlíteni azt, hogy a legjobb a problémákat megelőzni, így még vásárlás, ügyleti döntés meghozatala előtt tudatosan megfontoltan dönteni. Ebben is segítséget tudunk adni, hiszen a termékbiztonsággal, piacfelügyelettel kapcsolatos ellenőrzéseink eredményei nyilvánosak.
Fogyasztói megkereséseink igen jelentős számát teszik ki a közüzemi szolgáltatókkal kapcsolatos reklamációk. Ezek közül a gáz és elektromos közüzemi szolgáltatókkal kapcsolatos számlázási, reklamációkezelési problémák a leggyakoribbak.
Mi együttműködő felek bízunk abban, hogy a helyszíni segítségnyújtás gyors lehetőséget biztosít majd a hatékony ismeretbővítéshez, a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos problémák gyors megoldásához-vélekedett Schneider Istvánné, a Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi

INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA

A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.

2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi

ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.