Szent Flórián hivatása szerint katona volt, hite szerint keresztény. Tragikus és kegyetlen halála, kivégzése is hitéből következett. Bátor és egyenes emberként, hitében megingathatatlanul kiállt keresztény bajtársai mellett, amiért kővel a nyakában az Enns folyóba taszították 304. május 4-én. Élete és halála köré a sok-sok évszázad szájhagyománya minden bizonnyal legendákat szőtt, azonban az általa képviselt értékek, a hit, a bátorság, a másokon való segíteni akarás és szükség esetén az önfeláldozás napjainkban is nélkülözhetetlenek. Ezek az erények elválaszthatatlanul összeforrtak a tűzoltó hivatással.

Magyarország szervezett tűzoltóságának megteremtője, Gróf Széchenyi Ödön 1860. szeptember 2-án tapasztalta meg először a tűz pusztító erejét. Nagycenken nyolc ház és több gazdasági épület vált a lángok martalékává, ugyanezen a napon, Fertőszentmiklóson is életre kelt a tűzkakas, amely 98 házat hamvasztott el. A derék gróf önmagát sem kímélve mindkét helyszínen derekasan helyt állt, másnap pedig gondoskodott az éhezők ellátásáról is. Vélhetően ezek a tragikus események indítottál el azon az úton, amelynek egyik állomása volt az 1862–es londoni világkiállítás, ahol részletesen tanulmányozta az akkor nagyon jól szervezettnek számító londoni tűzoltóságot. A parancsnok nem akarta fogadni, de Ödön elhatározásában hajthatatlan volt és közölte: bármilyen munkát elvállal. Ennek eredményeként a tűzoltó lovak istállójában takarított és a bőrből készült tömlőket kezelte halzsírral tanuló szolgálata kezdetén.

Istennek dicsőség, egymásnak segítség! Ki ne ismerné ezt a jelmondatot azok közül, akik tűzoltó egyenruhát húztak. Ezt a négy szót az 1800-as évektől kezdődően, az első önkéntes tűzoltóságok megalakulása óta felhímezték a csapatzászlókra. Négy szó, ami összefoglalja hivatásunk lényegét! Hitünket, elszántságunkat, bajtársainkba vetett bizalmunkat szakmai felkészültség egészíti ki. Mindez az önmagunk által felállított célok, az emberi élet, az épített és természetes környezet védelme érdekében.

Minden év május 4-dik napján a tűzoltókat köszöntik. De ez a köszönet nem csak egy napra szól. Szól minden egyes riasztásnak és vonulásnak, szól minden egyes tűzoltásnak és műszaki mentésnek. És szól még valaminek: minden egyes percnek, órának, de akár napoknak és heteknek is amit a tűzoltó távol tölt a szeretteitől. Amikor nem tudja megfogni szerelme kezét, amikor nem tudja magához ölelni gyermekét, amikor nem tudja segíteni szüleit. Mi, tűzoltók is fejezzük ki köszönetünket egy kedves szóval, egy meghitt érintéssel ma és az év minden napján szeretteinknek azért, mert hazavárnak, mert aggódnak értünk, mert elfogadják azt is, hogy lényünk egy jelentős részét nem ők, hanem a közösség kapja.