Hírek
2014. Május 17. 08:58, szombat | Helyi
Folytatódik a közmunka program
A közmunka program folytatásával városunkban több, mint 300 rászorulónak tudtak munkát biztosítani közfoglalkoztatás keretében.
A Belügyminisztérium még áprilisban közölte az MTI-vel, hogy 2014-ben is az elmúlt évi létszám bevonásával folytatódnak a közfoglalkoztatott programok, emellett 3,9 millió forinttal több pénzt fordítanak rá, mint tavaly. Így városunkban is folytatódhat a közmunka program, ennek köszönhetően továbbra is jövedelmet tudnak biztosítani a munkanélkülieknek. Hosszú János RNÖ elnöke elmondta, hogy a város által alapított közcégek és intézmények, mintegy 320 fő részére nyújtanak foglalkoztatási alapot.
A jelenlegi turnus 4 hónapos, tehát szeptember végéig biztosított a foglalkoztatottak létbiztonsága.
Városunkban a közmunkások feladatai közé tartoznak az erdők, a zöld területek, a nyilvános illemhely, a városi köztulajdon őrzése, valamint a vízelvezető árkok takarítása.
A Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft. minél több embernek próbál munkát találni. Hosszú János kiemelte, hogy a feladatkörök bővülése mellett most már 6 órában is tudnak foglalkoztatni. Hangsúlyozta, hogy reményei szerint októberben megvalósul az oktatással egybekötött foglalkoztatás is, ugyanis a korábban képzésben részt vevők 10%-a talált magának munkát a munkaerő piacon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
