Hírek
2013. Augusztus 17. 08:58, szombat | Helyi
Gál Rolandot újraélesztették
A moszkvai biztonsági motorcsónak eb-re készült éppen Gál Roland, akit megcsípett egy darázs a Duna-parton a csónakháznál.
A sportoló-képviselő először viccesen mondta, hogy még jó, hogy nem vagyok alllergiás, majd másodperceken belül elvesztette az eszméletét.
A motorcsónakos társainak köszönheti éltét, akik egyike azonnal kocsiba ültette Gál Rolandot, és testi épségét kockáztatva vitte kórházba. Gál Roland ettől kezdve már csak egy-egy villanásra emlékezik , míg magához nem tért az intenzív osztályon. Mint megtudta, leállt a légzése, s az azonnali orvosi segítség mentette meg az életét. Szerencsére már jobban van, hamarosan elhagyja a kórházat.
Az allergiás roham következménye, hogy ettől kezdve folyamatosan nála kell lennie az adrenalin injekciónak, s persze az is, hogy ugyan elmegy a moszkvai versenyre, de még nem tudja, hogy a nyolcórás versenyből mennyi időt lesz ereje végigcsinálni.
Családja tagjai, akik éppen csak felocsúdtak a néhány héttel ezelőtti sokkból, amikor kevéssel úszott meg egy autóbalesetet, most megrémülve szembesültek azzal, hogy majdnem végzetes lett a darászcsípést követő allergiás roham.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
