Hírek
2012. Május 07. 12:12, hétfő |
Helyi
Forrás: Fejér-megyei Rendőr Főkapitányság
Garázdaságok a megyében
Seprűnyél, lapát, kés és vasvilla is előkerült egy-egy durvább rendbontás során.
Dunaújvárosban az egyik iskola udvarán szólalkozott össze még pénteken este két férfi. A vita odáig fajult, hogy egyikük előkapta a nála lévő kést is, amivel a másik felé hadonászott, miközben trágár szavakat kiabált. A bűncselekmény során sérülés nem történt.
A 40 éves elkövetőt a rendőrök előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók garázdaság elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ennek során elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.
A nála tartott házkutatás során a kést megtalálták a rendőrök, amit lefoglaltak.
A férfi szabadlábon védekezik.
Szombaton este egy csákvári férfi tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy előzetes szóváltást követően egy általa ismert férfi kést dobott felé, de az nem találta el. Így sérülése nem keletkezett.
Miután az elkövetőt a rendőrök előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, garázdaság elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerő vallomást tett. Ezt követően a nyomozók szabadon engedték.
Tegnap este Seregélyes-Szőlőhegyen intézkedett egy szolgálaton kívüli rendőr és egy fegyőr egy 23 éves ittas agresszív férfivel szemben, aki először egy lapáttal, majd később egy vasvillával, végül egy partvisnyéllel fenyegette az egyik családot.
Az incidens előzménye az volt, hogy a közelében lakó egyik házaspár 41 éves perkátai fia őt a helyi kocsma előtt megverte. Mivel ez őt nagyon feldühítette, ezért vett magához először egy lapátot, amivel a férfi szüleinek házához ment, ahol kiabált és fenyegetőzött, de tettlegességre nem került sor, mert a közelben tartózkodott a Székesfehérvári Rendőrkapitányság egyik szolgálaton kívüli járőre, illetve egy fegyőr, akik felfigyeltek a hangoskodásra és a férfi kezéből kivették a lapátot. A házban lakó 63 éves asszony ekkor ment ki az utcára, ahol a férfi azt kiabálta, hogy agyonveri. Miután hazament, egy vasvillát vett magához és azzal tért vissza. Miután a rendőr és a bv-s ezt is kivette a kezéből, otthon egy partvisnyelet vett magához és azzal fenyegetőzve futott vissza a ház felé. Mivel a két tiszthelyettes még ekkor is a közelben volt, a férfit testi kényszer alkalmazásával a földre vitték, majd a rendőrség értesítését követően visszatartották a helyszínen.
Garázdaság elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, melynek során a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte.
Ezt követően a 41 éves perkátai férfit is előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, akit szintén garázdasággal gyanúsítottak meg. Ennek során elismerte, hogy megütötte a 23 éves férfit a kocsma előtt, miután az az édesapját szidta.
Mindkét férfi szabadlábon védekezik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
