Hírek
2012. Január 10. 07:52, kedd |
Belföld
Forrás: STOP/Vasárnap Reggel
Gerendai: "A nyugat-európaiak nem kívánkoznak rossz hírű országokba"
A könnyűzenei év Thomas Andersszel kezdődött, ám igencsak hiányos a 2012-es koncertnaptár, egyelőre csak az első félévet lehet előre látni. A koncertszervezők a forint gyengesége miatt inkább a kínálatot csökkentik.
Gerendai Károly, a Sziget Kulturális Szervezőiroda ügyvezető igazgatója a hetilapnak elmondta: miután kiadásaik jelentős része euróban történik, a jelenlegi árfolyam-alakulás mellett ez nagyban megnöveli a költségeiket.
- A Sziget esetében az a nagy szerencsénk, hogy ott igen jelentős az euró-bevételünk is, ami némi egyensúlyt hozhat. A VOLT-nál vagy a Balaton Soundnál már sajnos más a helyzet, ezekre a fesztiválokra főleg a hazai közönség vált jegyet - mondta Gerendai Károly, aki a megoldást nem a jegyárak további emelésében látja.
- Nem tudom, ez meddig tartható, remélem, a helyzet nem romlik, s mielőbb jön valamiféle visszarendeződés, és akkor nem kell hozzányúlni a forintos árakhoz.
Az ügyvezető igazgató szerint az ilyen euróárfolyam mellett sokkal nagyobb kockázat lesz elhozni a sztárokat, mert a hazai közönség fizetőképessége meglehetősen korlátozott, és nem bírja már a további jegyáremeléseket. Ezért inkább csökkentik majd a kínálatot.
Gerendai Károly kitért arra is, hogy ha Magyarország megítélése romlik, az hatással lehet az országba látogató fesztiválozók számára is.
- A nyugat-európaiak nem kívánkoznak rossz hírű országokba, erre jó példa Görögország és Egyiptom. Nem lenne jó, ha Magyarország is bekerülne ebbe a körbe. A Sziget közönségét remélhetőleg inkább a program minősége, semmint Magyarország belpolitikája érdekli.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 07:34, hétfő | Belföld
Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
