Városlista
2025. december 7, vasárnap - Ambrus

Hírek

2010. Szeptember 08. 12:56, szerda | Helyi

Győztes jeges rajt

Győztes jeges rajt

Sikerrel mutatkozott be a Dab.Docler jégkorong csapata a MOL Liga első fordulójában. Az Acélbikák hazai közönség előtt győzték le 2-1 arányban a Vasas gárdáját.

Előzetesen arról szóltak a hírek, hogy a tavaly Stars, ebben az évben Vasas néven induló budapesti együttes alaposan meggyengült a nyári holtszezonban. Ennek ellenére a MOL liga nyitó fordulójában a vendégek bátran és támadólag léptek fel, és az első percekben Sevela kapusnak többször is védenie kellett. Hamar helyreállt azonban a rend, átvették az irányítást a piros-fehérek, és bizony sokszor csak a szerencsének köszönhette a Vasas, hogy nem rezdült meg a hálója. A hazai fölény ellenére az első harmadban nem született gól, így jöhetett a második játékrész, ahol kellemetlen meglepetés érte először a hazai szurkolókat.

Hiába alakítottak és hagytak ki nagy helyzeteket Galaniszék, gól a Vasas szerzett először, a 28. percben Gröschl lövése talált utat a hazai kapuba. Hamar magához tértek az Acélbikák, és alig öt perc múlva formás támadás végén Magosi egyenlített. Mivel több gól már nem született a játékrészben, az utolsó harmadra maradt a döntés. A befejező felvonásban sem lett góleső, de az elért egy szem találat a hazai szurkolóknak volt kedves. A hajrában Azari belőtt korongjába ütött bele Papp, és a játékszer a vendégek kapujába kötött ki. Végül nagy csatában, 2-1 arányban győzött a Dab., de a mutatott játékon és helyzetkihasználáson lesz mit javítani a csapatnak.

Dab.Docler - Vasas HC 2-1 (0-0, 1-1, 1-0)

Dab.Docler: Sevela, Hegyi (1), Pozsgai, Kiss Á., Galanisz, Azari (1), Varga, Martinka, McSweyn (1), Magosi 1, Metcalfe, Lencsés (1), Kiss D., Mestyán, Papp V. 1, Szilassy, Virág T., Győri, Jonkl, Papp Cs., Szepessy. Vezetőedző: J. P. MacCallum.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi

INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA

A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.

2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi

ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.

2025. December 06. 08:51, szombat | Sport

Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat

A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.

2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld

Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.