Városlista
2020. október 22, csütörtök - Előd

Hírek

2020. Október 07. 16:00, szerda | Bulvár
Forrás: mti - fotó: facebook.com/ledzeppelin

Győztesként került ki a Led Zeppelin a Stairway to Heaven plágiumperéből

Győztesként került ki a Led Zeppelin a Stairway to Heaven plágiumperéből

Győztesként került ki a Led Zeppelin brit rockegyüttes a Stairway to Heaven című 1971-es világsláger miatt indított plágiumperből.

A hosszú ideje tartó jogi csatában végül az jelentette a zenekar győzelmét, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hétfőn elutasította az ügy újratárgyalását. Ez azt jelenti, hogy a Los Angeles-i fellebbviteli bíróság 2020. márciusában hozott ítélete érvényes maradt -írta a BBC hírportálja.

Az ügy azzal kezdődött, hogy a minden idők egyik legnépszerűbb zenekarának énekesét, Robert Plantet és Jimmy Page gitárost 2014-ben megvádolták, hogy legnagyobb slágerük legendás bevezető riffjét a Spirit nevű amerikai együttes Taurus című számából másolták. A dalt a néhai Randy Wolfe írta.

A Randy California néven játszó zenész 1997-ben vízbe fulladt, a pert hagyatékának kezelője indította. Az ügy a zenei ipar egyik legnagyobb figyelemmel kísért plágiumpere volt, Plantet és Page-et millió dolláros büntetés fenyegette.

A Led Zeppelin 1968-ban a Spirit amerikai turnéjának előzenekaraként lépett színpadra, azonban Page 2016-ban egy Los Angeles-i tárgyaláson azt mondta, nem hallotta a dalt egészen a legutóbbi időkig.

A Los Angeles-i esküdtek azt állapították meg, hogy a két dallam között nem volt alapvető egyezés.

Címkék: jogdíj, led zeppelin, per

Ezek érdekelhetnek még

2020. Október 22. 15:04, csütörtök | Bulvár

Még két film készül a Halálos iramban-sorozatból

Még két film készül a Halálos iramban-sorozatból, és a 11. epizóddal be is fejeződik - írta szerdán a BBC News.

2020. Október 22. 13:04, csütörtök | Bulvár

Erősport: a nemzetközi porondon is bizonyítana az idehaza triplázó Juhász Péter

A mádi Juhász Péter az egyéni és a páros országos bajnoki cím után a hét állomásból álló HSMA Erős Emberek Prémium Liga döntőjét is megnyerte.

2020. Október 22. 08:00, csütörtök | Bulvár

Andonik Jako Sport vendége Csepregi Éva (Neoton) - VIDEÓ

Csepregi Éva a videóban megosztja velünk, hogy milyen kapcsolatban áll a sportokkal. Melyik áll a szívéhez a legközelebb és mi az amit még nem próbált ki. Tartsatok velünk!

2020. Október 21. 14:02, szerda | Bulvár

Verekedésbe keveredtek a Prémium Médiaválogatott tagjai - FOTÓK+VIDEÓ

Hazánk legkiválóbb K-1 és Muaythai versenyzői vívnak egymással mérkőzéseket november 7-én a Madárfészek Akadémia csarnokában.