Hírek
2014. November 07. 09:07, péntek | Helyi
Hanghullámok és tésztahíd-törés, vagyis Tudományos Hét a fősulin
Kilenc konferencia, Karrier nap, Innovációs készségek versenye, könyvbemutató, Kutatók Éjszakája vár ránk.
Látványos hanghullámos kísérlettel és rendhagyó fizika órával veszi kezdetét 2014. november 10-én 9 órakor az egyhetes rendezvénysorozat a Dunaújvárosi Főiskolán (DF), mely jelentős tudományterületeket felölelve komolyan, és egyben szórakoztató módon hozza közel a fiatalokhoz a tudomány izgalmas, mindig megújuló világát.
Az első napot azonnal három konferenciával indítja a DF. Délelőtt Dr. András István rektor nyitja meg az Innováció és Tudomány című konferenciát, valamint az egyhetes rendezvénysorozatot. Délután a Műszaki, valamint a Természettudományi és Környezetvédelmi Konferenciával folytatódik az eseménysorozat. A hét többi napján sem lesz hiány a konferenciákból, hiszen kedden a Tehetséggondozás a felsőoktatásban, az Interkulturális valamint a Tanárképző Konferencia, szerdán Társadalomtudományi és a TDK, csütörtökön pedig az IKT (Informatika Korszerű Technikái) Konferencia várja az érdeklődőket.
Az egyhetes programsorozat kiemelt eseménye lesz a Kutatók Éjszakája rendezvény, ahol – többek között – mágneses levitációval, agyhullámokkal vezérelt robotszimulációval, mobiltelefonnal vezérelt autóval, tésztahíd építő versennyel, interaktív sminkszobával kápráztatja el a Műszaki, az Informatikai és a Társadalomtudományi Intézet a kíváncsi látogatókat.
Mindemellett izgalmas kerekasztal beszélgetés várható a kooperatív duális képzésről, különleges könyvbemutató lesz Dr. Balázs László „Érzelmi intelligencia a szervezetben és a képzésben” című kötetéről, valamint elgondolkodtató vetélkedő is színesíti a programot Innovációs Készségek Versenye címmel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
