Hírek
2014. November 03. 06:06, hétfő | Helyi
Három meccsből hét pont
A Pécs elleni győzelmet követően értékeltek a szakvezetők.
Dobos Barna (vezetőedző, Dunaújváros): – Gratulálok a csapatnak! Nagyon örülünk a sikernek. A mutatott játék alapján jó, izgalmas, sokgólos összecsapás volt. Viccesen azt is mondhatom, hogy a diósgyőri mérkőzéshez képest taktikát változtattunk, hiszen ott az első, míg most a második félidőben rúgtunk három gólt. Le a kalappal a csapat előtt, akik most megmutatták, hogy fordítani is tudnak. Mind mentálisan, mind fizikailag kimagaslót nyújtottunk. Az első félidőben is voltak lehetőségeink, de azokkal nem tudtunk élni, míg a fordulás után mentális erejét bizonyította be a csapat. Bebizonyítottuk, hogy vesztes állásból is fel tudunk állni. Ez hazai pályán kiemelten fontos fegyvertény. Kiegyeznénk a folytatásban is azzal, hogy három meccsenként hét pontot szerzünk, ez egy jó széria. Megyünk tovább, és bízom abban, hogy tudunk majd még bravúrokat elérni, és ezáltal el tudjuk érni a célunkat, vagyis azt, hogy legalább két csapatot megelőzzünk. Örülök annak, hogy egyre több helyzetet tudunk kialakítani, de arra kell törekedni, hogy azokból minél többet ki tudjunk használni. A legfontosabb, hogy mindig eggyel többet rúgjunk, mint az ellenfél.
Kulcsár Árpád (megbízott edző, Pécs): – A szerdai kupameccs után teljesen más lelkiállapotban tudtam értékelni, hiszen akkor azt sikerrel oldottuk meg. Ha tehetném, akkor a felcserélném a két meccs eredményét, hiszen ott győztünk, most pedig egy vereséget kell értékelni. Ezzel nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, hiszen a tabellán visszacsúsztunk, míg győzelmével a Dunaújváros felzárkózott. A vereség ellenére kifogásokat nem keresek, de ennek különböző okai vannak. A tény, hogy a hazaiaknak nem volt a lábában a szerdai kupameccs, nekünk viszont igen, ahol 120 százalékot adtak ki magukból a fiúk. Ez azonban nem lehet mentség. Ha idegenben egy csapat kétszer tud vezetni, akkor minimum nem szabad kikapni. Ez nem így lett, hiszen a Dunaújváros folyamatos nyomás alatt tartott bennünket, így a saját térfelünkről is nehezen tudtunk kijönni, holott erre meg volt a megfelelő taktikánk. Ennek köszönhetően a hazai csapat ránk tudta erőltetni az akaratát, és így a második félidő alapján megérdemelten nyert. Mi most azon fogunk dolgozni, hogy a PMFC visszakerüljön arra a helyre, amelyre méltó. Ez felelősséggel jár, mellyel mindenkinek tisztában kell lennie.
Bita László (technikai vezető, Dunaújváros): – Az első félidőben nem volt kellő átütőerő a csapatban, ráadásul egy pontrúgás után gólt is kaptunk. Fordulás után koncentráltabban futballoztunk, több helyzetet is kidolgoztunk, és magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. A játékosaink maximális dicséretet érdemelnek, hiszen a második félidő alapján megérdemelten szereztünk három pontot. Három meccsből hét pont. Ezt bármelyik csapat előre aláírná! Erre már lehet építeni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
