Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2017. Május 26. 16:20, péntek | Helyi
Forrás: Fekete Gy.

Három sztráda csomópontjában

Három sztráda csomópontjában

Az első híd terve rettentően csúnya volt, az akkori illetékesek erre azt mondták, hogy nem baj, mert úgy se lesz belőle semmi. Szerencsére nem lett igazuk.

A híd felépült, talán azért épülhetett fel, mert a Duna mindkét partján élők hittek benne.„Öt évig a híd egyesület társelnöke voltam. Ez a lobbi-tevékenység is hozzájárulhatott a kedvező döntéshez” Így emlékezett vissza ünnepi beszédében a múltra dr. Galambos Dénes, Dunaújváros országgyűlési képviselője.
• Miért volt fontos számunkra a dunaújvárosi híd felépülése?
• A híd megléte számos dunaújvárosi fejlesztést generált. Itt van például a kórház csaknem 7 milliárdos beruházása. Mivel a híd révén már városunkba jönnek gyógyulni a Bács Kiskun megye nyugati részében lakók is. Így már 140 ezer főre emelkedett az ellátandó lakosságszám.. De nem csupán az egészségügy, hanem az oktatás területén is többlet lehetőséget teremtett a beruházás, hiszen könnyebb a dunaújvárosi középiskolákba átjárni a Duna másik partján élő iskolásoknak. Javított a városi kereskedelem bevételén is az a harmincezer ember, aki a túloldalról hozzánk jár bevásárolni. Vitathatatlanul jelentős már most a gazdasági haszna is. Így a többi között a Hankook bővítéséhez is hozzájárult azzal, hogy nagyobb térségből jöhetnek ide dolgozni az emberek.
• Természetesen a hídhoz út is szükséges…
• Természetesen ez a következő lobbi-feladatunk. Thoroczkay Zsolt, az NFM főosztályvezetője által mutatott ábra szemlélteti legjobban a lehetőségeinket. Lényege, hogy a Pentele-híd három autópálya összeköttetését teszi lehetővé, ezzel pedig igazi gazdasági központtá válhatunk. Jó hír mindannyiunk számára, hogy a tervezés elkezdése elérhető közelségbe került. Célunk az, hogy Dunavecse-Kecskemét közötti szakaszra és a Dunaújváros-Lepsény M7-es csatlakozásáig az M 8 autópálya építési engedélyezési terve mielőbb elkészüljön. Ha ez így lesz, és kiépül az összeköttetés, az egész térség fejlődni fog. 2022-től el kell kezdenünk a megvalósítani az M8 autópályát egészen az M7-es és M5-ös autópályákig. Mindemellett az úttal egyidejűleg már most lobbiznunk kell egy kereskedelmi kikötő megvalósításáért is.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.