Hírek
2011. Február 28. 08:08, hétfő | Helyi
HATásos taktika a Miskolc ellen
Ismét szép győzelmet aratott a Dab.Dolcer jégkorong csapata a Miskolc ellen az OB I-es bajnokság középszakaszában, és ezzel az Acélbikák őrzik második helyezésüket a tabellán.
A Volán elleni idegenben elért 4-3 arányú győzelem után Miskolc együttesét fogadta a dunaújvárosi jégkorong csapat vasárnap este. Az elmúlt időszakban jól ment az Acélbikáknak a miskolci Jegesmedvék ellen, így ezúttal is győzelemben reménykedtek a kilátogató szurkolók. Némileg lehűtötte az újvárosi közönség lelkesedését a vendég együttes,amikor az első tíz perc végén megszerezte a vezetést. Szerencsére nem kellett sokat várni az egyenlítésre, Papp Viktor egy eladott korongból kiegyenlített. (1-1)
A második harmadban folytatódott a kiegyenlített játék, mely gólokban sem mutatott különbséget. Most először a Dab.talált be a vendégek hálójába Azari bombájával, majd jött a válasz, és a Miskolc góljával ismét döntetlen volt az állás. (2-2) A záró játékrészben nagyobb sebességre kapcsoltak az Acélbikák, és egy öngól után ismét átvették a vezetést. Az egyre fáradó vendégek ellen folyamatosan alakította ki a helyzeteit a dunaújvárosi gárda, mely az eredménybenis megmutatkozott a hajrában. Sorrendben Szilassy, Martinka és Pozsgai is megzörgette Budai hálóját, így 6-2 arányben győzött a Dab.Docler.
Dab.Docler – Miskolci JJSE 6-2 (1-1, 1-1, 4-0)
Dab.Docler: Sevela, Hegyi, Pozsgai 1 (1), Magosi (1), MacSweyn, Metcalfe (1), Martinka 1, Kiss D., Azari 2, Galanisz (1), Kiss Á., Varga (1), Lencsés, Mestyán, Papp V. 1, Pavuk (1), Győri, Papp Cs., Szilassy 1, Jonkl. Vezetőedző: J. P. MacCallum.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi
AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA
Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.
2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi
A fejlesztés újabb állomása
Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét
2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi
Élsportolók jártak a Dózsa iskolában
Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.
2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi
Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.