Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2013. Január 15. 11:11, kedd | Helyi

Hatvanéves a Vasas Táncegyüttes

Hatvanéves a Vasas Táncegyüttes

Január 25-én és 26-án a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában rendezi meg a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes a 60 éves jubileumi előadásait.

Január 25-én, pénteken 16 órától „Életünk fája” című műsorukkal ünnepelnek. Ugyanazon a napon a 19 órakor kezdődő estjükben a táncegyüttes mellett bemutatkozik az Ifjúsági Táncműhely alkotó kollektívája.

Január 26-án, szombaton 14 órakor és 17 órakor a „Táncemlékek” nosztalgiaműsorral pörgetik vissza az idő kerekét, amely előadásokon az egykori táncosok is fellépnek, s a korábbi együttes vezetők koreográfiáikkal idézik fel a régi szép emlékeket.

- Büszkeséggel tölt el, hogy a Forrai Kálmán által alapított Vasas Táncegyüttes ma is működik. Ebben az új városban szinte hihetetlen, hogy a népi kultúrára építkező táncművészet töretlen népszerűségnek örvend. Természetesen ez nagyban köszönhető az együttes mindenkori művészeti vezetőinek, akik nélkül nem létezne ez a mozgalom. Jó látni a „régi arcokat” és utódjaikat, a kialakult baráti kapcsolatokat, az idősek és fiatalok közötti kommunikációt. Szegényebb lenne a városunk a Vasas táncosok nagycsaládja nélkül – fogalmazott Szántó Péter, az MMK igazgatója.

Az előadásokra a jegyek az MMK-ban, az előadások napján pedig a Bartók Színházban vásárolhatók.

Szente Tünde

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.