Hírek
2014. November 27. 21:23, csütörtök | Helyi
Hazai pályán megint nyerünk?!
Folytatódhat a kitűnő hazai sorozat.
Csapatunk az NB I első fordulójában 2014. július 26-án a Honvéd otthonában lépett pályára. Azóta mindkét csapatnál több változás történt. Nálunk a legfontosabb fejlődés az, hogy a kiépült villanyvilágítás miatt itthon játszhatjuk meccseinket. Nem is akárhogyan, hiszen a hazai pályán nyújtott teljesítmény kitűnő! Három meccsből három győzelem! A pénteken 19 órakor kezdődő összecsapásra minden szurkolót nagy tisztelettel várunk. Az állandókat, és természetesen azokat is várjuk, akik eddig még nem jártak az esti fényben úszó stadionban, hogy minél többen buzdítsák csapatunkat.
- A fővárosiaknak ugyanannyi pontjuk van, mint nekünk, és csupán a gólkülönbségnek köszönhetően állnak eggyel előttünk a tabellán. Mit vársz a találkozótól?
Dobos Barna:
- A Paks elleni győzelemmel elégedettek lehetünk, akik kimagaslóan szerepelnek az idei bajnokságban. A csapatunkat dicséri, hogy teljesen megérdemelten sikerült megszereznünk a három pontot. A folytatásban az a legfontosabb feladat, hogy azt a kitűzött pontszámot megszerezzük, amiről mi úgy gondoljuk, hogy elég lehet ahhoz, hogy megőrizzük az NB I-es tagságot. Jelenleg a Honvéd egy olyan stádiumában van a bajnokságnak, hogy egy ki-ki mérkőzést játszhatunk velük. Szeretnénk folytatni a hazai sorozatot, és nagyon örülnénk annak, ha a holnapi napon is tovább gyarapítanánk a pontszámunkat. Mindig vannak kisebb, nagyobb problémáink, sérültjeink, de meg fogjuk oldani, hogy holnap a lehető legjobb tizenegy fusson ki a pályára. Ehhez várjuk szurkolóinkat, akik tizenkettedik játékosként támogattak eddig is bennünket.
Lázár Zsolt:
- A nyári mérkőzésből kiindulva természetesen van bennünk dac, hiszen senki nem szeret veszíteni. Ez most egy újabb lehetőség arra, hogy bebizonyítsuk, hogy pillanatnyilag jobb csapat vagyunk, mint a Honvéd. Véleményem szerint a jelenlegi forma alapján inkább nekik van jobban izgulni valójuk, főleg úgy, hogy úgy érkeznek hozzánk, hogy mi itthon az összes mérkőzésünket megnyertük. Ha idesorolom az elmúlt két évet is, akkor az is igaz, hogy Dunaújvárosból, a legutóbbi Liga Kupa meccset leszámítva, nem sok csapat távozott tőlünk ponttal, pontokkal. Ezt az erőt, amit, mi itthon tudunk mutatni, újra ki kell vinnünk a pályára. Harcos mérkőzésre számítok. Nem lesz egyszerű, de abszolút képesek vagyunk a győzelemre.
Nagy Gergely:
- Csak azzal foglalkozom, így most is, hogy meccsről meccsre egyre jobban tudjak teljesíteni, hogy a következő összecsapáson is számítson rám a mester. Most is, mint minden mérkőzés előtt, meg szoktam nézni az ellenfelet. Főleg a pontrúgásokat és a büntetőket elemzem ki. Ezekből a mérkőzéseken lehet profitálni. Az edzőhöz és Zsolthoz csatlakozva én is a jó hazai folytatást, és győzelmet várok.
2014. november 28. (péntek) 19 óra, Dunaújváros – Honvéd összecsapás.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
