Hírek
2021. Október 28. 15:06, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - fotó: MTI/Vajda János
Herczegh Anita: már több száz gyermeknek segített a Regőczi Alapítvány
Már több száz gyermeknek, családnak segített a Regőczi Alapítvány - mondta Herczegh Anita kuratóriumi elnök, az államfő felesége szerdán Miskolcon.
Herczegh Anita elmondta, országjáró körutat szervezett, hogy találkozzon az állami, önkormányzati szervezetek munkatársaival, vezetőivel, s a karitatív szervezetek azon képviselőjével, aki a helyszínen segíti a nehéz helyzetbe került családokat.
Az együttműködés fontosságát hangsúlyozva kiemelte: a Regőczi István Alapítvány e szervezetek nélkül nem tudná hatékonyan támogatni a családokat. Szükség van az állami intézményrendszerre, az önkormányzati szervezetek dolgozóira, a karitatív szervezetek több évtizedes tapasztalatára - tette hozzá.
Felidézte: az alapítványt azzal a céllal hozták létre, hogy a Covid-árvákat segítse. Ez körülbelül 600 családot, mintegy ezer gyermeket érint. Az államfő felesége azt is hangsúlyozta, hogy hosszútávú segítséget szeretnének nyújtani az érintettek nagykorúságáig, a tanulmányok befejezéséig, "ahogy egy szülő teszi gyermekével", amíg az önállóan lábra nem tud állni.
Herczegh Anita ismertette, hogy mostanáig mintegy 500 családot érintően 860 gyermeknek segítettek. Őket összesen 152,4 millió forinttal támogatja az alapítvány. 410 család, 680 gyermek esetében már pozitívan elbírálták a pályázatot, ők meg is kapták a segítséget. 91 család és 180 gyermek esetében még folyamatban van az elbírálás - ismertette, kifejtve: dokumentumok pótlására van még szükség. Ugyanis - mint kiemelte - egyebek mellett iskolalátogatási papírt, jövedelemigazolást is kérnek, hogy valóban a leginkább rászorulók kapják a támogatást.
Az államfő felesége a miskolci sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében eddig 38 olyan családról, 71 gyermekről tudnak, akit koronavírus-járvány okozta tragédia érintett. Közülük 27 család, 55 gyermek között osztottak szét több mint 11 millió forintot. További 11 család, 16 gyermek támogatása még elbírálásra vár.
Áder János köztársasági elnök és felesége 2021-ben hozta létre a Regőczi István Alapítványt azzal a céllal, hogy hosszú távú és személyre szabott gondoskodást biztosítson azoknak a gyermekeknek, akik a világjárvány idején elvesztették egyik vagy mindkét szülőjüket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
