Hírek
2015. Május 14. 02:12, csütörtök |
Helyi
Forrás: www.kohaszkezi.hu
Hetesekkel maradtunk le a dobogóról
A sírból visszahozta, majd többször is megnyerhette volna, végül mégis elveszítette az Érd elleni hazai bronzcsatát együttesünk, mely a tavalyi szezonhoz hasonlóan ismét hétméteresekkel bukta el a harmadik hely megszerzését.
Valóságos érzelmi hullámvasúton ülhettek ma azok, akik megtekintették együtteüsnk Érd elleni bronzmérkőzését. Melynek úgy futott neki csapatunk, hogy mindenképpen győznie kellett azért, hogy maradjon esélye a harmadik hely megszerzésére.
A tét nagysága meg is látszott a játékon, a góltalan első percek után hatalmas rohanásba kezdtek a felek, melyben hol a mieink, hol a vendégek álltak jobban, így a 10. percben már öt-öt gólt jegyzett mindkét csapat. A folytatásban viszont rengeteg volt a hiba mindkét oldalon, melyet 6-7-es állásnál, a 17. percben elégelt meg Mátéfi Eszter vezetőedző, s magához hívta játékosait, ám a nyugtató szavak ezúttal nem hatottak: több belemenés, rosszul ellőtt labda után a meccsen először két góllal meglépett az érdi egylet (7-9). A játékrész hajrája sajnos egyértelműen a vendégeké volt, mert míg Szabó Edina tanítványai igyekeztek hosszan, gólig játszani támadásaikat, addig a Kohász sorra adta el a labdákat, így Víg Vivien védéseinek, illetve Triscsuk büntetőből lőtt góljának köszönhettük azt, hogy "csak" háromgólos, 10-13-as hátránnyal vonultunk a pihenőre.
A térfélcserét követően viszont kiválóan kezdett együttesünk, mely valósággal átrohant ellenfelén, s egymás után öt gólt szerezve vette át a vezetést (15-13). Azonnal jött is az érdi időkérés, valamint egy hazai kiállítás, melyet két góllal büntettek a vendégek, de Triscsuk és Takács Dusmáta pontos befejezése után újra talpon volt a sportcsarnok dunaújvárosi érzelmű része (18-16). Sajnos nem sokáig, mert a hatalmas, egyre több kiállítást hozó küzdelemben fáradni látszottak a mieink, akik hiába vezettek még az 51. percben 19-18-ra, a következő hat percben képtelenek voltak átjátszani az érdi falat, így a véghajrának már 19-21-es hátrányból futottak neki Mátéfi Eszter tanítványai.
Az utolsó percek hatalmas izgalmakat hoztak, 20-22-nél Víg Vivien hatalmas bravúrja tartotta meccsben csapatunkat, majd szekeres kiállítása miatt emberelőnyben támadhattunk azért, hogy egyenlítsünk. A figurát azonban remekül játszottak ki a szélre a lányok, Vincze Melinda nem is hibázta el ziccerét, így az utolsó másodpercekben sikerült egálra menteni a meccset, s ahogy egy éve, úgy ezúttal is a büntetők döntötték el a meccs, s mint később kiderült, a bronzérem sorsát is.
Tavaly ugye nem sikerült, s elbuktunk a hetespárbajban, ám három sorozat után úgy tűnt, hogy megnyeri a meccset csapatunk, hiszen a mieink három sikeres büntetővel kezdték a párharcot, majd Víg második védését követően már győzelmet ünnepeltek Ferlingék, sajnos hiába, mert a sporik azonnal jelezték, hogy hátravan még két sorozat. Melyben előbb Bulath, majd Triscsuk is hibázott, s mivel a túloldalon kétszer is túljártak Víg eszén az érdiek, így itt is jöhetett a hirtelen halál. Melyben Kovács és Bulath is értékesítette saját hetesét, majd miután Klivinyi lövését védeni tudtak víg, újra a győzelemért dobhatott a Kohász, ezúttal is hiába, mert Gridnyeva is hárította Triscsuk kísérletét. A bronzérem sorsa a nyolcadik párban dőlt el, mikor Krpez sikeres büntetőjére Takács Dusmáta már nem tudott válaszolni, így a tavalyi esztendőhöz hasonlóan ismét hetesekkel bukta el a harmadik helyet együttesünk (26-27).
Érthetően csalódott is volt a találkozó után Mátéfi Eszter vezetőedző, aki a hihetetlen végjátékot követően azért gratulált együttesének az egész éves teljesítményhez.
- Sajnos a történelem ismételte önmagát, ezúttal is hetesekkel buktuk el a bronzérmet, ami természetesen rendkívül fájdalmas. A csapat minden egyes tagja becsülettel küzdött, az utolsó másodpercekben megmentettük a meccset, de az idegek harcát ezúttal nem bírtuk. Most még csalódás az eredmény, de a negyedik hely ellenére is szeretnék gratulálni a csapatnak, minden egyes támogatónknak, valamint remek szurkolótáborunknak is, akik egész évben nagyon komoly segítséget nyújtottak abban, hogy ismét az ország legjobb négy csapata között fejezzük be a bajnokságot.
DKKA – Érd
26-27 (10-13, 22-22) büntetőkkel
DKKA: Víg, Vincze 2, Bulath 4, Ferling 4, Takács B., Triscsuk 7, Azari 4. Csere: Nagy É. (kapus), Rádl, Ferenczy, Takács D. 5, Hosszu, Gera. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
