Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2011. November 01. 08:46, kedd | Helyi sport

Hibátlan hétvége

Hibátlan hétvége

Mind a három hétvégi mérkőzését megnyerte a Dab.Docler jégkorong csapata. Az Acélbikák a MOL Ligában kettő, míg az osztrák másodosztályú bajnokságban egy sikernek örülhettek az elmúlt három napban.

A Kontinentális Kupában aratott továbbjutás után négy napot "pihenhettek" a Dab.Docler jégkorongozói, akikre péntektől vasárnapig újabb megterhelő sorozat várt a MOL Ligában, valamint a Nationalliga pontvadászatában.

Egy sima és egy szoros siker

A közös magyar-román bajnokságban előbb az Újpest, majd vasárnap a Volán farmcsapata ellen korcsolyáztak jégre a dunaújvárosi jégkorongozók, akik a pénteki, fővárosi fellépésüknek nem a legerősebb felállásban, hanem amolyan vegyescsapattal vágtak neki. Szakács Ferenc edző gárdája azonban esélyt sem adott a lila-fehéreknek, s már a második harmad végére eldöntötte a ligapontok sorsát. Az Acélbikák az első, valamint a második harmadban is három-három gólt szereztek úgy, hogy közben védekezésük is kiválóan működött sőt, a harmadik etap elején már hétfás DAB-előnyt mutatott az eredményjelző. Innentől viszont látványosan visszavett a tempóból a csapat, ami meg is bosszulta magát, mert a lelkes újpestiek sorozatban négy gólt szerezve szépítettek jelentős hátrányukon, nem is volt véletlen, hogy a biztos, 7-4-es győzelem ellenére sem volt elégedett a mérkőzés végén az Acélbikák edzője.

Vasárnap újabb MOL Liga-találkozó várt a csapatra, mely ezúttal is idegenben húzott meccsszerelést, méghozzá a szezon első megyei rangadóján, a Volán farmcsapata ellen. A mérkőzés a vártnál szorosabb csatát hozott, ám nem feltétlenül azért, mert a fehérváriak felnőttek a DAB mellé, hanem azért, mert a legjobb összeállításukban szereplő dunaújvárosi csapat nagyon bőkezűen szórta el ziccereit. Ennek ellenére az első, valamint a második harmadban is sikerült egy-egy gólt szereznie Stephan Lundh gárdájának, így hiába szépített a záró felvonásban a hazai együttes, a mérkőzést végül a vártnál nehezebben, de 2-1-re megnyerték Galaniszék, akik sikerükkel megerősítették harmadik helyüket a tabellán.

Itthon sem hibáztak

A két MOL Liga-meccs közben azért a Nationalliga pontvadászatában is volt dolga a DAB csapatának, mely szombaton este negyed nyolctól a Bregenzerwald együttesét fogadta hazai környezetben. Mivel az Acélbikák legutóbbi két mérkőzésüket elveszítették az osztrák másodosztályban, s visszacsúsztak a tabella ötödik helyére, mindenképpen győzniük kellett a középmezőny alján található vetélytársuk ellenében.

Stephan Lundh együttese nem is indította rosszul a mérkőzést, hiszen Mihalik találatával korán vezetést szerzett, ám a vendégek erre, valamint a szlovák légiós második találatára is válaszolni tudtak, így kétharmadnyi játék után 2-2-es döntetlennek örülhettek a nem túl magas színvonalú találkozón. A harmadik etapra alaposan átszervezte csapatát a DAB svéd vezetőedzője, ami meg is hozta az eredményt, hiszen a láthatóan magasabb sebességi fokozatra kapcsoló hazaiak Lencsés és Gröschl találatainak köszönhetően meglógtak ellenfelüktől, míg a harmadik gólját emberhátrányból szerző Mihalik nem sokkal a mérkőzés vége előtt kialakította az 5-2-es végeredményt.

Eredmények:
UTE – Dab.Docler 4-7 (0-3, 0-3, 4-1)
Dab.Docler – Bregenzerwald 5-2 (2-1, 0-1, 3-0)
Sapa Fehérvár AV 19 – Dab.Docler 1-2 (0-1, 0-1, 1-0)

A Dab.Docler heti mérkőzései:
2011. 11. 01. 19:15 Dab.Docler – HSC Csíkszereda
2011. 11. 02. 19:00 Kapfenberg Bulls – Dab.Docler
2011. 11. 04. 19:15 Dab.Docler – Miskolci JJSE
2011. 11. 05. 19:15 HC TWK Innsbruck – Dab.Docler

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 25. 12:00, szombat | Külföld

Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte

A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.

2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél

Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.

2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld

Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében

Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.

2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.