Bekopogott Boór János, Dunaújvárosért díjjal kitüntetett költő, festő, oktató szobájába. Városunk ismert és elismert személyisége kerekes székében ült. Az éjjeli szekrényen vitaminok, mellette egy járókeret:
- Már egyre jobban tudok vele menni, s feltett szándékom, hogy hamarosan már a saját lábamon fogok járni. Olyan állapotban voltam, hogy már nem tudtam magam ellátni, állandó segítségre, gondoskodásra volt szükségem, s azt csak itt az idősek otthonában kaphattam meg. Nagyon áldozatkészek a nővérek, s nagyon sokat dolgoznak – mondta mindezt Cserna Gábor, polgármesternek, aki a közelmúltban ellátogatott az Árpádházi Szent Erzsébet Idősek Otthonába.

- Komoly felújítást, korszerűsítést végeznek az intézményben nagyobb részt 246 millió forintos uniós beruházással, de városunk is több mint 40 millió forinttal hozzájárult a rekonstrukcióhoz. Úgy gondoltam, hogy személyesen is szeretném látni, hogyan haladnak a munkák, s hogyan tudnak megküzdeni az építkezéssel járó megpróbáltatással az itt élők és itt dolgozók – összegzi látogatásának célját a polgármester, aki hatalmas csokor tulipánnal érkezett a hölgyek nagy örömére. Miközben a virágot átadta, beszélgetett a gondozottakkal a családról, az itteni életről, az ellátásról. Számos ismerős állította meg, akik szívesen mondták el véleményüket, egyikük Ács Béla bácsi:

- Igen, a polgármester úr fiammal egy téren nőtt fel, s velünk szemben lakott. Elmondtam neki, hogy a körülményekhez képest jól érzem magam. A kosztról is szó esett. Nekem az a véleményem, hogy aki gyerekkorában nem szerette, az itt se fogja megszeretni.

- Béla bácsi, ősrégi kereskedő volt, ő volt városunk első benzinkutasa – fűzte hozzá Cserna Gábor.
- Még a mai napig a boltokban érzem jó magam… De ha már a boltról szó esik, hadd kérdezzem meg, hogyan áll a Barátság iskola emlékére a LIDl falára elhelyezendő tábla ügye?
- Ez egy nagyon régi történet, de most már elhárultak az akadályok, s eddigi információm szerint pünkösdhétfőn lesz az avató. Egyébként a Barátság iskola volt hazánkban az egyetlen iskola, amelyet nem csak bezártak, hanem el is dózeroltak. Engem érzelmileg is megérintett a sorsa, nekem is ez volt az iskolám.

Volt, olyan néni, aki nagy örömmel elevenítette fel, hogy korábban már korábban is találkozott Cserna Gáborral. Most is elbeszélgettek az olvasás gyönyörűségeiről, s arról, hogy könyvek mindig sokkal érdekesebbek, mint az az alapján készült filmek. A polgármester most is nemcsak a szobákat nézte körbe, hanem a felújítást is. Napelemeket és napkollektorokat szereltek fel, kicserélték a radiátorokat, a nyílás zárókat, és befejezésül szigetelték és most festik épület falát.

Bölcskei Anna, intézményvezető elmondta, hogy 1998-ban volt utoljára felújítva az épület, így az eltelt idő is kikényszerítette a korszerűsítést:
- Nagyon komolyan kellett koordinálunk a munkát a kivitelezőkkel, hogy a nálunk levő 174 lakóval kellett megoldanunk a felújítást, közülük 92 fekvő beteg. Fel kellett készíteni őket ezekre a munkálatokra, sokat kellett velük beszélgetni arról, hogy ez mivel jár. Természetesen voltak olyan fázisok, amikor hatalmas türelmet és empátiát követelt az átalakítás részükről. Szerencsére kisebb-nagyobb fennakadással, de túl vagyunk a nehezén. Belül majd a következő pályázatból szeretnénk kicsinosítani a helyiségeket.

„ Hihetetlen nagy empátia és hihetetlen nagy szeretet szükséges ahhoz, hogy ezt a munkát válassza valaki. Ilyen emberek születnek. Aki a szociális szférában az idősekhez jön dolgozni, annak nem elég az, hogy meglegyen a végzettsége, ide szív is kell. Régen szegényháznak tekintették a szociális otthont. Mára már nem csupán a neve változott, hanem a megítélése is. A családok az idős hozzátartozójuk gondozását előbb saját erőforrásukból próbálják megoldani, aztán kénytelenek feladni, mert olyan állapotba kerül hozzátartozójuk, hogy nem csupán képtelenek ellátni magukat, de veszélyesek is lehetnek már magukra és környezetükre. A legtöbben bűntudattal élik meg ezt a döntésüket. Így nem csupán az idős emberekkel, hanem velük is meg kell értetni, hogy ez is egy nagyon jó hely, sőt ez egy biztonságos hely. Idővel sikerül azt el is érnünk, hogyha idős lakóink elmennek a családjukhoz látogatóba, akkor úgy érzik, hogy ide jönnek haza.” ( Bölcskei Anna intézményvezető)