Hírek
2013. December 28. 20:01, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Így lehet átvinni jövő évre a szabadságot
A két ünnep között veszik ki a legtöbben a szabadságukat. Bár sok kereskedés van nyitva, a legtöbb vállalatnál, hatóságnál, de még az építkezéseken sem dolgoznak. Akinek viszont még így is marad szabadsága, az átviheti a 2014-es évre, de ennek feltételei vannak.
A legtöbb kereskedés kinyitott a pihenőnapnak, vagyis szombatnak megfelelő pénteken. A két ünnep között szinte leáll az ország, mert sem a vállalatoknál sem pedig a hivatalokban nem dolgoznak ilyenkor. Egy felmérés szerint az emberek 70 százaléka karácsony után veszi ki a megmaradt szabadságát.
Sokaknak azonban az ünnepek után is marad szabadsága. A legtöbben azonban nincsenek tisztában azzal, hogy mikor és hogyan vehetik ki a fennmaradt napokat.
„A szabadságot minden esetben az esedékesség évében kell kiadni és ez a munkáltató kötelezettsége” - mondta a Híradónak nyilatkozó szakértő, aki elmondta: 2014-re is át lehet vinni az idén megmaradt szabadságot, de ennek feltételei is vannak. „A szabadság egyharmada a következő év végéig átvihető, ez nagyon fontos szabály, és ez azt jelenti, hogy ha van, mondjuk 21 nap szabadságom, akkor 14 nap szabadságot ki kell vennem az esedékesség évében és hét napot a következő év végéig jövőre még megtehetem” - tette hozzá Kéri Ádám, a LIGA szakszervezetek jogi szakértője.
Idén már csak két munkanap lesz: december 30. és 31.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 06:00, hétfő | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság hajói
2024. Május 19. 17:32, vasárnap | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: továbbra is keresik az eltűnteket
Továbbra is keresik a szombat éjjeli dunai hajóbalesetben eltűnteket, a Verőcétől délre található teljes magyarországi folyószakaszon
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.