Hírek
2010. Július 19. 14:32, hétfő | Helyi
Ittas vezetés, garázdaság, lopás
Ittas vezetővel szemben intézkedtek a dunaújvárosi rendőrök a Dózsa György úton. Nem elég, hogy a szonda elszíneződött, de az általa használt Audi műszaki érvényessége is lejárt. A gépkocsi forgalmi engedélyének bevonásával együt
Garázdaság miatt is riasztották a rendőrséget. A dunaújvárosi nyomozók egy 27 éves helybéli férfivel szemben intézkedtek, aki vasárnap kora reggel a dunaújvárosi Majakovszkij úton lévő sörözőben szóváltást követően tettleg bántalmazott egy férfit, aki ennek során könnyen sérült.
Egy húsz- és két tizenhatéves fiatal gondolta úgy szombaton a gárdonyi Sport Beachen, miután fürdött a Velencei-tóban, hogy a parton őrizetlenül hagyott egyik táskakupacban pénzt keres. Nem túl feltűnően le is telepedtek a kiszemelt holmi mellé, majd beszélgetés közben egyikük kivett két mobiltelefont az egyik táskából, míg a másik vállára akasztott egy női táskát. Így indultak el a kijárat felé.
A táskák közötti matatásuk azonban egy nőnek feltűnt, aki egyből szólt a közeli büfésnek, aki pedig a biztonsági őrt riasztotta, miközben szemmel tartotta a triót. A kijáratnál már kérdőre is vonták a három fiatalt a női táskával kapcsolatban. Bár először azzal a magyarázattal álltak elő, hogy egyikük nővéréé, de amikor meg kellett volna mondani az állítólagos nővér nevét, amit a biztonsági őr a táskában lévő iratok alapján kívánt ellenőrizni, az valahogy sehogy nem akart eszébe jutni a fiatalnak.
A hangosbemondón keresztül aztán értesítették az esetről a sértetteket. A táska valódi tulajdonosa, illetve a mobiltelefon eredeti gazdája, visszakapta értékeiket.
Kiderült, a táskában lévő mobiltelefonnal, iratokkal, készpénzzel, valamint a másik két telefonnal együtt, a lopási kár meghaladta a 160.000.- Ft-ot.
Az időközben értesített rendőrök a három fiatalt előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, ahol lopás elkövetése miatt gyanúsítottként lettek kihallgatva.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
