Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2017. Június 19. 13:18, hétfő | Sport
Forrás: mti

Izraeli csapat ellen kezd a Bajnokok Ligájában a Honvéd

Izraeli csapat ellen kezd a Bajnokok Ligájában a Honvéd

A magyar bajnok Budapest Honvéd az izraeli Hapoel Beer-Seva ellen kezdi meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.

Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartott hétfői sorsoláson az is kiderült, hogy a kispestiek idegenben kezdenek.

Az UEFA hétfőn három csoportra osztotta a második kör csapatait, ez alapján a magyarok nem kiemeltként a dán FC Köbenhavnt, a fehérorosz BATE Boriszovot, a kazah Asztanát, a horvát Rijekát, a moldovai Sheriff Tiraspolt és a magyar válogatott Korhut Mihályt is foglalkoztató Hapoel Beer-Sevát kaphatták ellenfélül. A Honvédot utolsó előttiként - amikor a Rijekát még nem húzták ki a kiemeltek közül - sorsolták össze a Hapoel Beer-Sevával, amely az előző idényben az Európa Ligában a legjobb 32 közé jutott.

Az első mérkőzést július 11-én vagy 12-én, a visszavágót pedig július 18-án vagy 19-én rendezik. A magyar klub zárt kapuk mögött fogadja majd riválisát az UEFA fegyelmi bizottságának 2013-as döntése nyomán.

A BL-selejtező első fordulójában tíz együttes érdekelt, az első találkozókat jövő kedden és szerdán, a visszavágókat július 4-én és 5-én játsszák.

A selejtező 1. fordulójának párosítása:
Vikingur (feröeri)-Trepca 89 (koszovói)
Hibernians (máltai)-FCI Tallinn (észt)
Alaskert (örmény)-Santa Coloma (andorrai)
The News Saints (walesi)-Europa (gibraltári)
Linfield (északír)-La Fiorita (San Marinó-i)

A selejtező 2. fordulójának párosítása:
APOEL (ciprusi)-Dudelange (luxemburgi)
Zalgiris (litván)-Ludogorec (bolgár)
Qarabag (azeri)-Samtredia (grúz)
Partizan Beograd (szerb)-Buducnost Podgorica (montenegrói)
Hibernians/FCI Tallinn - Salzburg (osztrák)
Sheriff (moldovai)-Kukesi (albán)
Asztana (kazah)-Spartaks Jurmala (lett)
BATE Boriszov (fehérorosz) - Alaskert/Santa Coloma
Zilina (szlovák)-FC Köbenhavn (dán)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)-BUDAPEST HONVÉD
Rijeka (horvát) - The New Saints/Europa
Malmö (svéd)-Vardar (macedón)
Zrinjski (bosnyák)-Maribor (szlovén)
Dundalk (ír)-Rosenborg (norvég)
Hafnarfjördur (izlandi) - Víkingur/Trepca 89
Linfield/La Fiorita - Celtic Glasgow (skót)
IFK Mariehamn (finn)-Legia Warszawa (lengyel)

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést

Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.

2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport

Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen

A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.

2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros

A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport

MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe

A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.