Hírek
2011. Július 21. 07:25, csütörtök |
Belföld
Forrás: HírTV
Újabb 60-70 ezer ember juthat munkához
Programot indít a kormány a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának elősegítésére. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azt mondta, 2015-ig 60-70 ezer ember munkához jutását és továbbképzését támogatják.
A 60 milliárd forintos program közel 12 ezer roma munkába állását is előirányozza. Kovács Zoltán azt mondta, a program a pályakezdőknek, az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezőknek, az ötven év felettieknek, a gyesről, gyedről visszatérőknek és a munkanélkülieknek nyújt majd elsősorban segítséget. De a program olyan beruházásokhoz is igazodik, ahol a magas iskolai végzettségűek foglalkoztatására is szükség van. Kovács Zoltán példaként az Audi beruházását említette.
- Európai uniós forrásból, 60 milliárd forintból valósul meg a következő években. 2011 és 2015 között 60-70 ezer hátrányos helyzetű álláskereső elhelyezkedését igyekszik támogatni a kormány. Ez összhangban lesz a Széll Kálmán-tervvel, a konvergenciaprogrammal, illetve az Új Széchenyi-terv elképzeléseivel. A program végrehajtásában a Nemzetgazdasági Minisztérium, a kormányhivatalok munkaügyi központjai és az Országos Roma Önkormányzat vesz részt - jelentette ki Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. (rá)
hírTV
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
