Hírek
2016. Január 07. 08:04, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI - fotó: MTI
Jelentősen nőttek az útdíjbevételek tavaly
Több mint 243 milliárd forint bevétel származott az útdíjakból tavaly, míg három éve még kevesebb mint 70 milliárd forint folyt be ebből a forrásból
- írja a Világgazdaság a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. adataira hivatkozva csütörtöki számában.A lap szerint a teherautók által használt e-útdíjból (HU-GO) származó bevétel meghaladta a bruttó 185,7 milliárd forintot, az e-matricából 57,8 milliárd forint folyt be 2015-ben. A HU-GO-bevételek növekedésében szerepet játszott a díjköteles hálózat bővülése mellett az is, hogy 2015. januártól 5 százalékkal emelték a tarifáját.
Az e-matrica díja évek óta változatlan, azonban tavaly 900 ezerrel többet értékesítettek belőle az egy évvel korábbinál. A megyei matrica bevezetése jellemzően a havi matricákat szorította ki.
Mint írják, az internet és az online kereskedelem térnyerése ellenére az autósok továbbra sem vásárolnak nagyobb arányban interneten e-matricákat, mint három éve. Az autósok mintegy 10 százaléka veszi meg a matricát az interneten keresztül, míg több mint 85 százalékuk viszonteladóktól szerzi be.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. Június 09. 11:00, kedd | Belföld
OGY - Vagyonnyilatkozatok - A kormánytagok közül Kapitány Istvánnak van a legnagyobb megtakarítása
A kormánytagok közül Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendelkezik a legnagyobb megtakarítással, értékpapírban és részvényekben.
