Józsa néni, nem beteges, no persze, csak 109 éves, de prímán emlékszik régen volt dolgokra. Meghatottan köszönte a látogatást, elmondta, mennyire örül," hogy megtiszteljük."

A szürke hályogtól már gyengébben lát, de kezével vette szemügyre a jácintcsokrot. Kilncgyermekes sváb családba született, ahol ő volt a 2. legfiatalabb.

Tizennégyévesen már varrónőként dolgozott, munkahelyére mindig gyalog járt Budáról Pestre, (télen és nyáron egyaránt; fia szerint ennek köszönhető, hogy a mai napig ilyen jó a keringése). No jó, egyszer bevett egy Kalmopyrint.

Két világháborút megélt, sokat nélkülöztek, de mindig vidáman beszél azokról az időkről. A fiatal jóvágású katonatisztekről, a férjéről, a megismerkedésükről.. az életről.

Néha dalra is fakad, hol svábul, hol magyarul kelnek életre ismert dallamok. Kedvenc nótája az Akácos út..

1950-ben a legelsők között jöttek Dunaújvárosba (Pentelére) és az elsők között kaptak lakást a Május 1. utcában, attól kezdve a város az otthona, amire nagyon büszke, hiszen lehetőséget nyújtott nekik. Szép otthont, családot, munkát. 1950-től először egy építőipari cégnél dolgozott a konyhán, majd 1955-től takarítónőként és 1961-ben nyugdíjba ment.

Elmondja, hogy őrajta nem keres a nyugdíj-biztosító. Ugyanis már sokkal többet volt nyugdíjban, mint amennyit dolgozott.