Hírek
2015. Szeptember 18. 11:44, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Júliusban 3,1 százalékkal nőttek a keresetek
Júliusban 3,1 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 3,8 százalékos volt a növekedés.
A keresetek emelkedése némileg lassult az előző havi 3,6, illetve 4,7 százalékos ütemet követően. A 0,4 százalékos júliusi inflációval számolva a reálkeresetek emelkedése júliusban 2,7, illetve 3,4 százalékos volt.
A versenyszférában 3,7 százalékkal nőttek a bruttó keresetek, ezen belül a rendszeres bérek is 3,6 százalékkal emelkedtek. A költségvetési intézményeknél 1,5, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 3,8 százalékos volt a keresetek növekedése.
A júliusi keresetnövekedésre hatással volt a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozóknál bevezetett kiegészítő pótlék is - állapította meg a KSH. Az év első hét hónapjában 3,5 százalékkal nőttek a keresetek a nemzetgazdaságban és átlagosan 243 ezer forint fölé emelkedtek a közfoglalkoztatás hatásától megtisztítva pedig megközelítették a 256 ezer forintot. Közfoglalkoztatottak nélkül a versenyszférában 261 ezer, a költségvetési intézményeknél 246 ezer forint volt a hét havi átlagkereset.
A pénzügyi biztosítási szektorban hagyományosan legmagasabbak az átlagkeresetek, júliusban 505 ezer forintot értek el, ez 0,5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, de 9,1 százalékkal alacsonyabb az áprilisi 557 ezer forintnál.
A mezőgazdaságban 7,1, az építőiparban 7,7 százalékkal nagyobb volt az átlagkereset, mint tavaly júliusban, ez 194, illetve 200 ezer forint bruttót jelentett. Az ipari átlagkereset 261 ezer forint volt, a kereskedelemben 224, a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás területén csak 155 ezer forint volt a bruttó kereset az infokommunikációs szektorban viszont elérte a 456 ezer forintot.
A költségvetési szektoron belül a közigazgatás, védelem és társadalombiztosítás terén dolgozók keresete 280 ezer forint volt, az egészségügyben 219, az oktatásban 259 ezer forint volt a júliusi átlagkereset.
A KSH friss adataiból kiderül, hogy a közfoglalkoztatottak száma júliusban megközelítette 203 ezret, ami 245 ezerrel, azaz 13,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A teljes munkaidőre 79,5 ezer forintot kaptak, 1,4 százalékkal többet, mint tavaly júliusban.
A vállalkozásoknál 47 ezerrel, 2,5 százalékkal többen álltak alkalmazásban, mint tavaly júliusban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
