Hírek
2014. Október 16. 12:50, csütörtök | Helyi
Kellemes ősz – szakaszos távfűtés
Az idei nyár szerdára esett – mondás talán soha sem volt igazabb, mint az idén.
A hűvös, esős nyárért az ősz eddig kárpótolt bennünket, még néhány napja is késő nyári napozgatós melegben volt részünk. Éppen ezért döntött úgy a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna Hőszolgáltató Kft, hogy a lakosság kérésének megfelelően ütemezetten indítja el a távfűtést.
Tegnapi információnk szerint eddig 630 hőközpontból már több mint 350-ben elindult a fűtés. A továbbiakban is a közös képviselők által benyújtott kérelmeknek megfelelően végzik a hálózat felfűtését.
A fűtési szezon kezdete azonban nem minden lakásban zökkenőmentes. Ilyenkor megszaporodnak a műszaki problémák. Van, ahol folyik a szelep, máshol csöpög a radiátor, s vannak, akik csörgésre panaszkodnak.
A Dunaújvárosi Víz-, Csatorna Hőszolgáltató Kft. munkatársai a hibaelhárítást igyekeznek a lehető legrövidebb idő alatt elvégezni.
Praktikus tanács a termosztatikus szeleppel ellátott radiátorok használatához, hogy a szolgáltatás kezdetekor érdemes a szabályozót 5-ös fokozatra állítani néhány órán keresztül, hiszen így megoldódik a rendszer légtelenítése.

S. Hegedűs Ambrus, távhőszolgáltatási üzemigazgató a problémák okát a dilatációban látja. Az eddigi hidegvíz helyett a rendszerbe melegvíz kerül, s a hirtelen kitágulás előhozhat eddig rejtve maradt hibákat. A javítások során a tömítéseket cserélik, a rendszert légtelenítik, a kilyukadt radiátorokat meghegesztik, s ha ez nem lehetséges, akkor elvégzik a cseréjüket. Azoknak, akik átalánydíjas szolgáltatási szerződéssel rendelkeznek, hogy mindezen javításokért, hibaelhárításokért és még a radiátor cseréjért sem kell külön fizetniük.
Amennyiben hibát észlelnek, a társaság 24 órán keresztül működő ügyfélszolgálatán, az Építők útja 1. szám alatt, illetve a 25/413-622, 411-528 telefonszámokon megtehetik észrevételeiket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
