Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2019. November 09. 23:01, szombat | Helyi
Forrás: magyar nemzet, duol

Készülőben az M8-as

Készülőben az M8-as

Közbeszerzési pályázaton tervezőt keres a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a jelenleg is épülő komáromi Duna-híd várost elkerülő útjának az M1-es autópályáig vezető, kétszer egy sávos szakaszának korszerűsítésére.

A nyertes pályázó dolga lesz emellett az M1-es autópálya és Székesfehérvár között mintegy 85 kilométeres, a 13-as és 81-es főutak nyomvonalán, a települések elkerülésével létesítendő kétszer két sávos szakasz tervezése is. A feladat része még Székesfehérvár nyugati elkerülőjének az M7-es autópályán létesítendő új csomópontján át kétszer két sávos, 35 kilométeres gyorsforgalmi utat vezetni a majdani M8-as autópályáig, amely a Balaton keleti sarkától Dunaújváros felé, Sárbogárd térségében halad majd.


A nyertes pályázónak tanulmánytervet és környezeti hatásvizsgálati dokumentációt kell készítenie, valamint megszerezni a környezetvédelmi engedélyt.

A beruházás célja létrehozni egy, településeket elkerülő gyorsforgalmi összeköttetést az M1-es és a szintén előkészítés alatt álló M8-as, majd azon keresztül az M6-os, M5-ös, M4-es sztrádákig. Mint ismert, hazánkat több nemzetközi közlekedési folyosó érinti, a legnagyobb átmenő forgalom Németország és a Balkán, valamint Törökország között zajlik. Ez azt jelenti, hogy Hegyeshalom és Nagylak között haladnak a teherautók a legnagyobb számban, jelenleg az M1-esen, az M0-s nyugati és déli szektorában, valamint az M5-ösön. Az úthálózaton díjat fizető teherautók több mint fele tranzitszállítást végez: tavaly az e-útdíjrendszerben a 3,5 tonna feletti tehergépjárművek 52 százaléka külföldi illetőségű volt.

Az átmenőforgalom a legrövidebb idő alatt kíván túljutni az országon, ám jelenleg ez csak úgy lehetséges, hogy megközelítik a fővárost. Ennek az az oka, hogy a hazai gyorsforgalmi hálózat sugaras szerkezetű, vagyis a főközlekedési útvonalak 1-től 7-ig az M0-sból ágaznak ki. A tranzitforgalom jelentős részének azonban nem célja a magyar főváros megközelítése, egy északnyugati–délkeleti átlós útvonal jobban szolgálná az igényeiket, miközben a budapesti és agglomerációs utak is lélegzethez jutnának.


A kétszer kétsávos dunántúli gyorsforgalmi út Dunaújváros alatt, a Pentele hídon áthaladó M8-as autóúton (képünkön) lépi át a Dunát, összekötve az Alföldet a Dunántúllal

Nem csak a gyorsforgalmi út épül meg azonban, hanem ahogy korábban dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos lapunknak többször is nyilatkozta, fontos a településeket összekötő és azokon áthaladó utak megújítása is. Mint ismert, közel egy évvel ezelőtt adták át a 6219-es jelű, Dunaújvárost Sárbogárddal összekötő négyszámjegyű út első, 7,5 kilométeres szakaszát, amely az M6 autópályától Nagyvenyim teljes átkelési szakaszát érintve a mezőfalvi körforgóig tart. A beruházás a Közlekedésfejlesztés Fejér megyében II. elnevezésű projekt keretében közel 760 millió forintból készült el.

Információink szerint az eredeti tervek szerint folytatódik a projekt, és a következő ütemben az út Mezőfalvától egészen Sárbogárdig megújul. Itt a 10+587-es és a 25+179 kilométerszelvények között újítja fel a burkolatot az EuroAszfalt Kft., a Soltút Kft. és a Swietelsky Magyarország Kft.

A nyugat–keleti tengely a közúti forgalom szempontjából talán legfontosabb része az M8-as. Dr. Galambos Dénes, Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa megkeresésünkre elmondta, hogy a héten egyeztetett a projekt megvalósításáért felelős Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezetőivel az M8-as – autópályává fejleszthető – gyorsforgalmi utat érintő tervezési feladatokról. Lapunknak jelezte, hogy a térség országgyűlési képviselőinek és polgármestereinek bevonásával a jövő héten már meg is kezdődnek az ezzel kapcsolatos egyeztetések. A beruházást a Magyar Kormány kiemelten kezeli, a cél az, hogy a kivitelezési munkálatok 2025-ig lezáruljanak a mintegy 100 km-es szakaszon. Az infrastrukturális beruházás mind az iparvállalatok, mind a lakosság szempontjából kiemelkedő jelentőségű, mivel komoly gazdasági potenciállal rendelkező térségeket köt össze, az itt lévő termelő vállalatok pedig az ország GDP-jének jelentős részét adják.

Idegenforgalmi szempontból is kiemelkedő beruházásról van szó, mivel a térség és a Balaton közötti útvonalon jelentősen csökkenni fog a menetidő. A beruházás által, az érintett főútvonalakon és a településeken átmenő forgalom drasztikusan csökkenni fog.

(Galambos Dénes Cserna Gábor polgármesterrel

Dr. Galambos Dénes elmondta, évek munkája a szemünk előtt érik be. Ez természetesen kihat majd a munkavállalói mobilitásra és így az ipartelepítésre is. E tekintetben a megye déli része, Dunaújváros és térsége a megvalósuló beruházással az ország egyik, ha nem a legerősebb gazdasági térségévé válhat.

Címkék: Galambos, m8

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.