Hírek
2014. Augusztus 11. 07:36, hétfő | Helyi
Kiestünk a Magyar Kupából!
Az Orosháza jutott tovább a második körben.
Dobos Barna kezdőcsapatában ott találtuk a hosszú sérüléséből lassan felépülő Szalai Tamást, valamint a névsorból azt is kiolvashattuk, hogy együttesünk támadó felfogásban játszik majd, hiszen egyszerre volt a pályán a Böőr, Zsótér, Jakab, Perič négyes.
Nem is kezdtünk rosszul, hiszen a játék irányítását azonnal magához ragadta a Dunaújváros, de a helyzetekből nem sikerült a kapuba találni. Bordást dolgoztatták meg csatáraink és Muscat jó megoldásainak is örülhettünk, de a gól elmaradt.
Perič fejese kerülte el a kaput, ezt követően Zsótér szabadrúgásból találta el a felső lécet, majd Böőr lövése is fölé szállt, míg az első félidő utolsó esélyeként Petneházi szabadrúgása nem okozott veszélyt.
A folytatásban sem sikerült a mezőfölényünket gólra váltani, ezért Dobos Barna kettős cserével próbált frissíteni, amikor pályára küldte Pascuát és Godslov-ot. A 77. percben jött a hidegzuhany, amikor Ferenczi kapott kitűnő labdát, mellyel kilépett a védőink közül és megszerezte csapata vezető, egyben győztes gólját (1-0). Jakab révén próbáltunk azonnal egyenlíteni, majd az utolsó percben Bordás kapust sikerült fejen találni, de a gól most is elmaradt. A lefújást követően joggal örültek a hazaiak, hiszen így ők jutottak tovább a Magyar Kupában.
Orosháza – Dunaújváros PASE 1 – 0 (0-0)
Játékvezetők: Berger József, Szvetnyik Bence, Sebestyén László
Orosháza: Bordás – Szűcs, Makra, Tóth, Medvegy, Huszár, Ferenczi, Juhász, Végh (Füredi 79. perc), Styecz (Bozsoki 90. perc), Szélpál (Lovas 74. perc). Vezetőedző: Kvasznovszky József
Dunaújváros PASE: Nagy – Csehi, Szalai, Szekeres, Kocsis, Muscat, Petneházi, Böőr, Zsótér (Godslove 59. perc), Jakab, Perič (Pascua 58. perc). Sportigazgató: Dobos Barna
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
