Városlista
2026. április 25, szombat - Márk

Hírek

2010. Augusztus 05. 07:29, csütörtök | Helyi

Kislányt lopott meg egy 21 éves férfi

Kislányt lopott meg egy 21 éves férfi

Egy kislány sikítozására lettek figyelmesek Mezőfalva központjában a járó-kelők kedden dél előtt. A gyereklány füléből kapta ki a fülbevalót egy ismeretlen férfi, majd szaladni kezdett vele. Az elkövetőt a helyszín közelében elfogt

A kislány a helyi ABC-ből ment ki, amikor észrevette, hogy követi egy „bácsi". A férfi később meg is szólította a kislányt azzal, hogy ki van kapcsolódva a fülbevalója. De eközben már nyúlt is a lányka füléhez majd azzal a lendülettel már ki is vette az ékszert és futásnak eredt. Szerencsére a kislánynak ezen közben nem esett baja.

 

A rendőrök nem sokkal később kapták el a menekülő 21 éves dunavecsei férfit - tudtuk meg R. Szabó Ágnes rendőrségi szóvivőtől. A kislány egyértelműen felismerte benne az idegent.

Elfogásakor már nem volt nála az ékszer. A férfi azt vallotta, hogy amint meglátta a rendőröket menekülés közben az Ady Endre utcában eldobta az árokba. A magas gazban, azonban hiába keresték nem találták meg a járőrök.  Az elfogott tolvaj anyagi helyzetével magyarázta tettét. Látta, hogy jó nagy fülbevaló van a kislány fülében és mivel tényleg ki volt kapcsolódva, könnyen meg tudta szerezni. Arra számított, hogy beadja az ékszert egy bizományiba és terhes barátnőjének vesz rajta ennivalót.

 

(lz)

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi

BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.