Hírek
2015. Szeptember 25. 01:13, péntek | Helyi sport
Komoly pofon Debrecenben
Ezúttal alaposan elrontotta a második félidőt együttesünk, mely 26-24-es vereséget szenvedett a hétvégén Debrecen vendégeként.
Ezúttal alaposan elrontotta a második félidőt együttesünk, mely 26-24-es vereséget szenvedett a Debrecen vendégeként.
A negyedik bajnoki fordulóban lépett pályára ma este hét órától csapatunk, mely ezúttal Debrecenbe látogatott. A szezon eddigi legnehezebb mérkőzése várt együttesünkre, melytől hatvan percen keresztül tartó odafigyelést és fegyelmezett játékot remélt Mátéfi Eszter vezetőedző.
A szezon eddigi legnehezebb mérkőzése várt együttesünkre, melytől hatvan percen keresztül tartó odafigyelést és fegyelmezett játékot remélt Mátéfi Eszter vezetőedző.
A kezdés mindenesetre igazolta a dunaújvárosi szakvezető elvárásait, hiszen hamar előnybe került együttesünk, mely az ötödik perchez érve már két góllal állt jobban ellenfelénél, s a Kohász játékosai akkor sem estek kétségbe, mikor Takács Dusmáta kiállítása alatt egalizált a házigazda (3-3). Miután kiegészült, újra magához ragadta az irányítást a DKKA, mely sorozatban három gólt szerezve húzott el a debreceniektől, akik kénytelenek voltak időt is kérni, mert egyáltalán nem úgy alakult a meccs, ahogy azt eltervezték (3-6). A nagy iramban sok hiba csúszott mindkét együttes játékába, de egészen a véghajráig úgy tűnt, hogy uralja a játékot csapatunk, mely a 23. percben négygólosra növelte előnyét (5-9). A hajrában többet kockáztatott a Loki, s ez be is jött a házigazdáknak, mivel az utolsó hat-hét percet négy fával megnyerték a házigazdák, így a szünetre 11-11-es állással vonulhattak a felek.
A térfélcserét követően meg is maradt a debreceniek lendülete, akik 13-12-nél átvették a vezetést, majd amikor a 38. percben már kettőre növelték előnyüket, Mátéfi Eszter kénytelen volt időt kérni (15-13). A pauza azonban nem tett jót együttesünknek, mely támadásban és védekezésben is nagyon sokat hibázott, így mikor a 46. percben már öttel ment a házigazda, ismét magához kellett intenie tanítványait Mátéfi Eszternek (20-15). Nagy hajrába kezdett együttesünk, hogy legalább pontot mentsen, s fokozatosan közelítette is meg ellenfelét, s 23-21-nél már Varga Józsefnek kellett kikérnie idejét. A házigazdákat meg is nyugtatta a kisebb szünet, s innentől már megtartották előnyüket, s végül 26-24-es győzelmet arattak.
DVSC-TVP – DKKA 26-24 (11-11)
DKKA: Oguntoye, Azari 2, Kovács A. 7, Szalai B. 3, Takács D. 1, Triscsuk 2, Vincze 2. Csere: Takács B. 2, Bulath 5, Nick, Ferenczy. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 16:00, péntek | Életmód
Verdi-gálával tér vissza az Operaházba Plácido Domingo
Verdi-gálával lép a Magyar Állami Operaház színpadára Plácido Domingo szeptember 23-án, partnere Sáfár Orsolya, Mester Viktória, Brickner Szabolcs és Cser Krisztián lesz.
2026. Július 24. 13:00, péntek | Bulvár
Freddie Mercury-szobrot avatnak Balatonszemesen
A Queen Fesztivál kiemelt eseményeként szombaton, Balatonszemesen, a Zenepavilonnál avatják fel Magyarország első köztéri Freddie Mercury-mellszobrát - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. Július 24. 12:00, péntek | Külföld
A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik
Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
