Hírek
2013. Július 25. 08:14, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Kortárs brit mű nyitja a Salzburgi Ünnepi Játékok operasorozatát
Sir Harrison Birtwistle brit kortárs komponistának, a Benjamin Britten utáni nemzedék kiemelkedő alakjának Gawain című operájával kezdődik a Salzburgi Ünnepi Játékok operaelőadásainak sorozata péntek este.
A sziklafalak övezte egykori lovasiskolában, a Felsenreitschuléban Ingo Metzmacher vezényletével, Alvis Hermanisnak, a híres baltikumi rendezőiskola neveltjének elképzelése alapján és színpadképében elevenedik meg az Arthur-mondakör egyik leágazásából komponált kétfelvonásos opera.
Helga Rabl-Stadler, a fesztivál elnöke az osztrák hírügynökségnek hangsúlyozta, hogy a Gawain erős "felütés" a programban, amelyben természetesen mindenkor főszerepet játszanak a tisztelt ikonok, például Mozart, Verdi és Wagner. Az elnök szerint a közvéleményt bizonyosan meggyőzi az előadás arról, hogy érdemes nyitni a kortárs operák irányába.
A klarinétművésznek készült, 79 éves Birtwistle-nek a Gawain talán a legismertebb operája, amelynek komponálását 34 évesen 1968-ban kezdte, de csak 1991-re fejezte be és 1994 és 1999 között átdolgozta. Az ősbemutatót 1991-ben tartották a londoni Covent Gardenben lévő Királyi Operában. A Gawain és a Zöld Lovag című középkori angol lovagregényből David Harsent írta az opera librettóját. Komor várak, kísérteties éjszakai jelenések, varázslás, politikai intrikák és szerelmi félreértések tarkítják az Arthur és a kerekasztal lovagjainak legendakörébe tartozó történetet.
A história egyébként a filmeseket is megihlette. Stephen Weeks először Sir Gawain és a Zöld lovag címmel vitte vászonra az 1970-es évek elején, majd egy évtizeddel később A vitézek kardja címmel, Miles O'Keeffe-fel Gawain és Sean Conneryvel a Zöld Lovag szerepében. Legalább két tévéadaptáció is készült.
Gawaint, akit egyes legendák Arthur király unokaöccsének neveznek, a világhírű brit bariton, Christopher Maltman személyesíti meg. A Zöld Lovag szerepét az egyik legrangosabb, világszerte ismert énekes, John Tomlinson kelti életre. A brit basszus Bartók A kékszakállú herceg vára című operáját négy alkalommal is lemezre énekelte.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
