Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2014. Augusztus 27. 01:23, szerda | Helyi

Közeledik a Guiness rekord - még a polgármester is újraéleszt

Közeledik a Guiness rekord - még a polgármester is újraéleszt

Már csak néhányat kell aludni, s meg lesz városunk újabb Guiness rekordja.

Már csak közel négy napot kell újraéleszteni, s meghódítottunk egy bejegyzést a rekodok nagy könyvében. Mindemellett, aki ellátogat a Dózsa mozi aulájába arról is meggyőződhet, hogy nagyon sokan megtanulják az újraélesztés fogásait, s rendkívül jó hangulatban tölthetik el az időt.

Eddig a legidősebb egy 76 éves néni volt, aki kitartóan végigcsinálta a saját penzumát, igaz, hogy a felálláshoz már segítségre volt szüksége, de büszkén vállalta a kihívást. De érkeztek gyerekek is, akik csak úgy versenyen kívül próbálkoznak, és nagyon szívesen segítenek a szakemberek nekik is, hogy mindent precízen csináljanak.

Ez a néhány mozdulat, amit most sok százan megtanulnak, életet menthet, s a rekord mellett ez a legtöbb, amit kaphatunk: egy esélyt arra, hogy segíthetünk, ha kell.Ahogy a képen látszik, a polgármester is részt vett a kisérletben.

Heroikusak a részt vevők, jöttek a kórházól nővérek, orvosok, akár 10 óra munka után, s még órákig csinálják az újraélesztést. Jött egy vidám, 35 fős csapat a Triumphból is, s az asszonyok még egyszer vállalnak majd munka után még négy órát, annyira megtetszett nekik a nem mindennapi kihívás.

De itt vannak a környékbeli településekről akár Dunaföldvár, akár Rácalmás legyen az. S bizony a rendőrök, a tűzoltók, a polgárőrök is készen állnak, ha beugraniuk kell, mert valaki nem érkezik meg. Szervezetten, nagyon nagy összefogással, s hihetetlen egyetértésben telik az idő...

Egyébként a Guinesstől rendszeresen jönnek akár éjjel is ellenőriznis, eddig mindent rendben találtak.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi

BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.