Hírek
2010. November 02. 08:19, kedd | Belföld
Közlekedésinfo 2010. 11. 02. (kedd)
Az alábbiakban olvashatják az InfoDunaújváros közlekedéssel kapcsolatos információit 2010. november 2 keddre vonatkozóan.
Várható időjárás ma estig:
Főleg keleten hosszabb-rövidebb napsütésre is számítani lehet, ott vékonyabb, szakadozott lesz a felhőzet. A nyugati megyékben a vastagabb felhőzetből néhol kisebb eső is előfordul. A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet kora délután általában 13, 18 fok között valószínű. Késő este többnyire 7, 12 fok várható.
Orvosmeteorológiai jelentés:
Front nincs, de a magasban zajló melegedés a melegfrontokkal együttjáró tüneteket okozhatja az érzékenyebbeknél.
Közlekedés:
A táborállási löszfal csúszás katasztrófavédelmi vészhelyzete miatta Táborállás északkeleti részén (Ivó utca – Barsi Dénes utca - Üdülő sor – Ágacska utca – Palánk sor) által határolt területen a Helyi Védelmi Bizottság korlátozta a gépjármű forgalmat. A forgalmat, rendőrök polgárőrök ellenőrzik. Számítani kell egyes útszakaszoknál egyirányúsírásra, lezárásra.
A Nagyvenyim felé vezető 6219. számú és a 60-os úton levő Vasútállomás előtti körforgalmat összekötő útszakaszon (a Parkcenter előtt) útburkolat süllyedés miatt október 18-tól előre láthatólag november 6-ig teljes, illetve félpályás útzárásra kell számítani. A terelő útvonalat sárga táblák jelzik.
Még tart a fűtéscső bontásiés javítási munkájaaz Ady Endre, a Május 1. és a József Attila utcákban, ezért ott forgalmi változásra kell számítani.
Kérjük fokozottan figyeljenek!
Forgalomkorlátozások:
|
Helyszín |
Esemény |
Korlátozás |
|
Az M1-es autópálya jobb oldal, 21-28 km között, Zsámbéknál. |
burkolatjavítás |
sávelhúzás és sávlezárás |
|
A 4-es főúton 66-os km után, Cegléd közelében. |
benzinkút építés |
útszűkület |
|
6-os főút Kakasd |
padka javítás |
útszűkület + jelzőlámpa |
Vörösiszap-elöntés miatti korlátozások:
|
Helyszín |
Esemény |
Korlátozás |
|
8-as főút, 92–97 km között |
csúszós úttest |
sebességkorlátozás |
|
7317-es jelű, Devecser–Tapolca összekötő út 1+057–10+333 km szelvény között |
átmenő forgalom kizárva |
csak a helyi lakosok és munkagépek hajthatnak be |
|
7322-es jelű, Devecser–Somlóvásárhely összekötő út |
átmenő forgalom kizárva |
csak a helyi lakosok és munkagépek hajthatnak be |
|
7324-es jelű, Devecser–Sümeg összekötő út, 0+050–1+769 km |
átmenő forgalom kizárva |
csak a helyi lakosok és munkagépek hajthatnak be. sebességkorlátozás |
|
7339-es jelű, Ajka–Devecser összekötő út, 2+800–12+000 km |
csúszós úttest |
teljes lezárás, csak helyi lakosok és munkagépek hajthatnak be |
|
73129-es jelű padragkúti bekötőút, 0+000–0+150 km |
csúszós úttest |
teljes lezárás |
Kérjük, ne megszokásból vezessenek!
Traffipax információ:
A rendőrség tájékoztatása szerint Fejér megyében, az alábbi helyeken számíthatunk még sebességmérésre a mai nap folyamán:
- 09.00-10.30 M7 bal pálya 50. km szelvény /130 km/h/
- 09.00-11.00 Székesfehérvár, Új Csóri út /50 km/h/
- 09.00-12.00 M6 bal pálya 74+700 km szelvény /130 km/h/
- 09.00-12.00 63-as főút, Sárbogárd területe /50 km/h/
- 09.00-15.00 8106-os és 8108-as út, Etyek területe /50 km/h/
- 13.00-13.45 Agárd, 7-es főúton, Szúnyog utcánál /50 km/h/
- 14.00-15.00 Velence, Szabolcsi út /50 km/h/
- 14.30-16.00 M7 jobb és bal pálya 45. km szelvény /130 km/h/
- 15.00-17.00 Székesfehérvár, Kadocsa út /50 km/h/
- 15.15-16.15 Velence, Ország út /50 km/h/
- 16.30-18.00 Velence, Sukorói út - Evezős út /50 km/h/
Kérjük, fokozott figyelemmel közlekedjenek és vigyázzanak embertársaikra.
(lz)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
