Hírek
2014. December 12. 00:11, péntek | Helyi
Közmeghallgatás Dunaújvárosban
Cserna Gábor polgármester számolt be a város idei gazdálkodásáról és jövő évi terveiről ma az érdeklődő városlakók előtt.
Elmondta, hogy mintegy 10 milliárd forint bevételre számíthat a város, s ehhez a mérleg-főösszeghez kell igazítani a kiadásokat. A kiadások jelentős része működési, városüzemeltetési költség, így nagyon jól, fixen tervezhető. Mindenestre a működtetésen túli beruházásokhoz, fejlesztésekhez többletforrást kell biztosítani. Erre lesz lehetőség az európai unió most kezdődő támogatási időszaka révén, illetve a beruházásokra biztosít keretet a megyénél elkülönített és megcímkézett 7 milliárd forintnyi összeg, amelyet pályázatok révén nyerhetünk el.
Szó esett többek között arról, hogy a tavalyi nagyberuházások mellett arról is, hogy az élhetőbb város érdekében folyamatosan végzik a kátyuzásokat, eddig mintegy 400 gödröt tüntettek el, de hát napról napra újak keletkeznek, s a közút-hálózatunk is felújításra szorul.
A város belterületén 50 őshonos fát, s az erdősávban 10.000 fát ültettünk illetve ifjítottunk. A közvilágításra is elköltöttünk 10 millió forintot, s karbantartottuk, valamint bővítettük a térfigyelő kamerák számát.
A tömegközlekedést is támogatja a városunk, az Alba Volán ZRT helyi bszjáratainak üzemeltetéshez az a városunk 450 millió forintot.
A résztvevők közül Török úr kért szót a polgármester beszámolója után,s arról érdeklődőt, hogyan és miként lesz szilárd burkolat a Gőzmalom utcában. Valamint Orgovány Zoltán a táborállásiak gondját említette fel, az elért eredmény mellett további segítségre van szüksége a veszélyeztetett helyen lakó néhány családnak, majd Csongor György a kórház melletti parkolási gondokat ecsetelte.
A polgármester utasította a hivatalt, hogy a felvetéseket vizsgálják ki. A közmeghallgatás zárszója utána részvevők a polgármestert megtapsolták.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
