Hírek
2018. Június 30. 10:00, szombat |
Belföld
Forrás: mti - fotó: pixabay
Kutatók szerint még nem értük el az emberi élettartam határát
Demográfusok szerint még nem értük el az emberi élettartam határát, sőt olasz és amerikai tudósok kimutatták, hogy 105 év fölött az elhalálozás kockázata minden évben ugyanakkora.
A szakemberek régóta keresik a választ arra, hogy mekkora lehet az ember maximális élettartama. Benjamin Gompertz brit statisztikus már a 19. század elején arra a következtetésre jutott, hogy az elhalálozás kockázata nő a korral, így nagyobb az esély arra, hogy egy 70 éves meghal, mint egy 30 éves. Azóta ezt az elméletet a kutatók finomították, és úgy vélték, az öregedéssel valóban növekszik az elhalálozás kockázata, de egy bizonyos kor után ez a növekedés lelassul. Például a halálozás valószínűsége különbözik 45 éves és 35 éves korban, de hasonló a százévesek vagy a 110 évesek esetében.
"Nehéz volt megmondani, hogy ez a kiegyenlítődés rossz adatok eredménye, vagy egy valódi halálozási jelenség. Most már a korábbiaknál jobb adataink vannak" - magyarázta Kenneth Wachter, a Kaliforniai Egyetem professor emeritusa, a Science című folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője.
Az amerikai és a római Sapienza Egyetem kutatói 2009 és 2015 közötti adatokat tanulmányoztak 3836 olyan olasz emberről, akik több mint 105 évesek voltak.
Azt találták, hogy az emberek 80 éves koráig a halálozás kockázata minden életkorban hatványozottan nő, majd elkezd lelassulni és 105 éves kor után a változási görbe vízszintesbe megy át. Ennél a pontnál ugyanakkora a halálozás kockázata a 105, a 110 vagy a 112 éves esetében. "105 éven túl, az hogy valaki túléli vagy sem a következő évet, olyan mintha pénzt dobnánk fel. 50-50 százalék az esély" - mondta Wachter a Live Science tudományos hírportálnak.
Hogy bizonyosak legyenek az adatok pontosságában, a kutatócsoport begyűjtötte minden egyes elhunyt ember halotti anyakönyvi kivonatát, csakúgy mint a száz éven felüliek születési anyakönyvi kivonatát.
Mint megjegyezték, a kutatás egyetlen korlátjának az bizonyult, hogy az adataik többsége nőktől származott, a kutatásba bevontak közül csupán 463 volt férfi. "Köztudott azonban, hogy a nők tovább élnek a férfiaknál" - magyarázta Wachter.
A szakemberek szerint eredményeik azt sugallják, hogy "az élettartam idővel folyamatosan növekszik, és ha van is maximális határa, azt még nem értük el".
A hosszú életkor ezen jelenségét már más fajoknál is kimutatták, de ezt a evolúciós vonást még nem tudták megmagyarázni.
A világon jelenleg mintegy ötszázezer száz éven felüli ember él, és számuk a következő évtizedben nagyjából megduplázódik a demográfusok szerint.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
