Hírek
2015. Augusztus 06. 09:25, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: kohaszkezi.hu
Küzdelmes x az MTK ellen
Fordulatos, izgalmas mérkőzést játszott együtteüsnk az MTK-val a sportcsarnokban tegnap. A vendégek az első félidőben héttel, a másodikban néggyel is vezettek, de a végén mégis ők mentették döntetlenre az összecsapást.
Második nyári edzőmérkőzését játszotta ma délután együttesünk, mely az MTK gárdáját fogadta a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Mátéfi Eszter csapata meglehetősen tartalékos felállásban várta a találkozót, két lábadozó játékosa, Kamper Olívia és Triffa Ágnes mellett ugyanis a válogatott edzőtáborában tartózkodó Bulath Anita és Triscsuk Krisztina sem állt rendelkezésre.
Talán a teljesen új felállás miatt, de igen rosszul kezdte a meccset a Kohász, mely korán két-háromgólos hátrányba került, s mivel sem támadásban, sem védekezésben nem nyújtottak túl jó teljesítményt a kezdőcsapat tagjai, a 10. percben már 9-3-as MTK-előnyt mutatott az eredményjelző. Mátéfi Eszter igyekezett cserékkel felrázni együttesét, de a 17. percig továbbra is a fővárosiak elképzelései szerint alakult a mérkőzés (5-12). Ekkor azonban összekapta védekezését a Kohász, s a szerzett labdákból sorozatban indította le ellenfelét, s hiába kért időt a vendégek mestere, a 24. percben előbb egalizált, majd a vezetést is átvette a DKKA (13-12). A félidő véghajrájában felváltva szerezték góljaikat a csapatok, így a hét gólt szerző Kovács Anna vezérletével a mieink vonulhattak egyfás fórral a félidei szünetre (16-15).
A térfélcserét követően újra az MTK kezdett jobban, de nem tartott sokáig a vendégek lendülete, mert Nagy Éva védései után Kovács és Szalai is betalált, így szűk tízpercnyi játék után 20-18-ra vezettek a Mátéfi-tanítványok. Ekkor jött azonban az újabb fordulat, mert a játékrész derekához érve ismét visszaesett a mieink teljesítménye, különösen támadásban akadozott a gépezet, így a véghajrá előtt ismét "megúszott" az MTK (22-26). Az utolsó tíz perc azonban igen izgalmasan alakult, mert a védekezését újra megtaláló Kohász ezúttal is egalizált sőt, az utolsó percben, 29-28-as vezetésénél a meccs eldöntéséért támadhatott. A
fővárosiak azonban kivédekezték a mieink utolsó támadását, majd Wolf Alexandra időntúli hetesével kialakították a 29-29-es végeredményt.
A küzdelmes, fordulatos összecsapás végén mindkét edző elégedett volt a látottakkal, Mátéfi Eszter elsősorban Golovin Vlagyimir a döntetlennek, míg Mátéfi Eszter elsősorban annak örült, hogy a csapat minden tagja lehetőséget kapott a bizonyításra.
"Tipikus felkészülési mérkőzés volt, mindkét együttes kipróbálhatott sok mindent, de hát épen erre valók az ilyen edzőmeccsek. A döntetlennek természetesen örülünk, mostantól dolgozunk tovább, hogy minél jobb állapotba kerüljünk a bajnoki rajtra." - árulta el az MTK szakvezetője.
"Nagyon jó kis meccs volt, fordulatos, küzdelmes, izgalmas, de számunkra most elsősorban az volt a legfontosabb, hogy sérültjeink és válogatottjaink hiányában teljesen új felállásban játszhattunk, így az újonnan igazolt játékosok is sokat gyakorolhattak, hiszen a csapatba építésük szempontjából nagyon hasznos volt ez a mérkőzés. Ez az időszak erről szól, látjuk, hogy miben kell javulnunk, s a továbbiakban azon is dolgoznunk kell, hogy a ma látott hibáinkat ne kövessük el többször. – Értékelt Mátéfi Eszter, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szakvezetője.
DKKA – MTK 29-29 (16-15)
DKKA: Oguntoye, Szalai 4, Termány, Takács B. 1, Vincze M., Kovács A. 12, Azari 5. Csere: Nagy É. (kapus), Takács D. 4, Hajtai 1, Ferenczy 1, Kemény, Nick 1, Hanusz. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
MTK: Ignácz, Hosszu 3, Gera 2, Barna 3, Gorilska 7, Wolf 4, Tóth 1. Csere: Putz (kapus), Horváth 2, Szádvári 1, Bacikova, Szádvári, Kovács, Dakos 4, Valovics 2, Blaubacher. Vezetőedző: Golovin Vlagyimir.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 16:00, péntek | Életmód
Verdi-gálával tér vissza az Operaházba Plácido Domingo
Verdi-gálával lép a Magyar Állami Operaház színpadára Plácido Domingo szeptember 23-án, partnere Sáfár Orsolya, Mester Viktória, Brickner Szabolcs és Cser Krisztián lesz.
2026. Július 24. 13:00, péntek | Bulvár
Freddie Mercury-szobrot avatnak Balatonszemesen
A Queen Fesztivál kiemelt eseményeként szombaton, Balatonszemesen, a Zenepavilonnál avatják fel Magyarország első köztéri Freddie Mercury-mellszobrát - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. Július 24. 12:00, péntek | Külföld
A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik
Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
