Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2021. Augusztus 21. 08:00, szombat | Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu

Lányával lopatta el ismerősük nyudíját

Lányával lopatta el ismerősük nyudíját

Kiskorú lányával emelte el vendéglátójuk nyugdíját egy barcsi nő.

Augusztus 17-én délelőtt Barcson egy nő a lányával meglátogatta egy ismerősét, hogy megünnepeljék a közelgő születésnapját. A vendégség közepén érkezett a postás a sértett nyugdíjával, amit a gyanútlan férfi egy szekrényen helyezett el. Amíg kiment a szobából, a 14 éves lány édesanyja felszólítására a több mint kétszázezer forintot zsebre tette, majd sietve távoztak – közölte a rendőrség.

A rendőrök az adatgyűjtés során azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket lakhelyükön elfogtak és a Barcsi Rendőrkapitányságra állítottak elő. Az egyenruhások az ingatlanban tartott házkutatás során az ellopott pénz felét, és a nyugdíjból vásárolt holmikat is megtalálták.

A nyomozók a barcsi fiatalt lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt, az 51 éves szintén barcsi B. Hajnalkát pedig lopás vétség és kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Vallomásuk során a bűncselekmény elkövetését mindketten beismerték.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 08. 11:00, hétfő | Kék hírek

Második világháborús bomba került elő Gyulafirátóton

Második világháborús szovjet bomba került elő a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton, a Felső újsoron - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete vasárnap délután az MTI-vel.

2026. Június 01. 11:00, hétfő | Kék hírek

Magyar busz szenvedett balesetet Dél-Csehországban, többen megsérültek

Egy magyar rendszámú autóbusz és egy szlovák személyautó ütközött össze vasárnap délután Dél-Csehországban – közölte a cseh rendőrség.

2026. Május 27. 07:16, szerda | Kék hírek

BL-döntő - Közel 4 ezer rendőr biztosítja a Bajnokok Ligája budapesti döntőjét

Közel 4 ezer rendőr áll szolgálatban és óvja a közbiztonságot az UEFA Bajnokok Ligája szombati döntőjének napján Budapesten