Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2012. Október 13. 18:44, szombat | Helyi

LMP:A Dunaferr helyzetről

LMP:A  Dunaferr helyzetről

Sajtótájékozatót tartott a héten Szabó Zsolt, az LMP helyi képviseletében és Szél Bernadett országgyűlési képviselő, az Országos Foglalkoztatási Bizottság tagja, a DUNAFERR Dunai Vasmű foglalkoztatási helyzetével kapcsolatban.

Mindketten hangsúlyozták, hogy mind az Önkormányzatnak, mind az államnak előre fel kell mérni a lehetőségeket, hogy az esetleg bekövetkező nagy létszámú elbocsátás esetén valós segítséget tudjanak nyújtani a munkanélkülivé várók emberek számára, és ezáltal az adott helyzetet krízisként megélő város számára is.

A közösen megtartott sajtótájékoztató oka a sajtóban is megjelent hír egy esetleges 800 fős elbocsájtásról. Szabó Zsolt és Szél Bernadett ennek kapcsán érkeztek a Vasműbe, információt gyűjteni az aktuális helyzetről.

A sajtótájékoztatón Szabó Zsolt elmondta, hogy az LMP „Munkát! Levegőt! – Társadalmi párbeszéd 2012” elnevezésű akciójából kiderült, hogy az egyik legfontosabb probléma a munkahelyteremtés, a munka megvédése és a munka becsületének megtartása. Épp ezért az LMP úgy gondolja, hogy ilyen jellegű esetleges elbocsájtás során a legfőbb feladat, hogy az Önkormányzat és a helyi politikusok megfogják az elbocsájtottak kezét és segítsék őket a munkaerőpiacra való mihamarabbi visszajutásban. Szabó Zsolt szerint ez csak úgy képzelhető el, ha új, helyben létrehozott munkahelyeket teremt az Önkormányzat segítségével az állam és különböző magánbefektetők.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.