Hírek
2010. Szeptember 14. 17:11, kedd |
Helyi
Forrás: Fekete Györgyi
Lopj legálisan!
Nyolcszázezer forintos kölcsön fejében egy nyolcmilliót érő háza lett egy kiskunhalasi uzsorásnak. Általában száz százalék haszonnal adott kölcsön pénzt. Aki nem fizetett neki időben, azt életveszélyesen megfenyegette - olvasom a kék
Komolyan mondom. Ez az első indulatom. Aztán gondolkozni kezdek. Már csak ilyen az ember, előbb az indulat, aztán a gondolat. Nincs ebben ám semmi különös. Tehát éppen lehiggadtam, és elkezdtem gondolkozni, mert eszembe jutott, a minap mit mesélt a barátnőm.
Felvett 3 millió forintot kölcsönbe, mert kellett fedél a feje felé, s nem volt annyi pénze, hogy csak úgy odategye az asztalra úriasan cashben az egészet. Bankok körbenézve, ahol a legkedvezőbb volt a kondíció besétálva, jelzálog, biztosítás, lakáskassza meg mindenféle hókuszpókusz. És felvette. Van lakása és fizet négy éve. Havi 30.000, ami nem nagy összeg, de hát ő egyedül van, így mégis csak hatalmas pénz, éppen a megélhetés határán van, s vannak olyan bűvészmutatványai, hogyan lehet kijönni napi 1000 azaz egyezer forintból. Még van hátra 11 éve. Ettől gondterhelt. Meglehetősen. Tehát a tisztánlátás miatt bement a pénzintézetbe, balsejtelmei voltak meg kíváncsi is volt.
Tehát bement és érdeklődött, hogy az elmúlt négy esztendő alatt, hogy is alakult a hitele.
Négyszer kellett elmondaniuk, de komolyan, s akkor se hitt a fülének. Már négy év alatt pontos és alapos törlesztéssel eljutott 3.900.000 forintig. Nem vicc, komolyan. Már 3.900.000 forint a tőke, s erre jönnek rá a kamatok, amit majd csak most kell neki elkezdeni fizetnie…azaz … Elkezdtünk számolni, majd kacagógörcsbe fulladtunk. Tudják, olyan hétkrajcárosba, a reménytelenség, a kiszolgáltatottság nevetésébe. Ez olyan kacagás, ami sírógörcs helyett kapja el az embert. Mondták neki, hogy svájci frank miatt van az egész. Válságban van minden. Ez is röhej.
Elképzelem, ahogy a pénzintézet padozatát műpadlóra cserélik, kevesebb lesz a reklám, semmi hol bankolsz, meg fuss fiam… mert a svájci frank miatt megszorítja magát a bank is, meg nem lesz annyi pofátlanul magas fizetés… de ez csak mese…meg marhaság… olyasmi idealizált dolog, amit csak szocializmus emlőjén és a batmanen felnőttek tudnak csak kitalálni.
És most azt kérdezik, hogyan jön ide a halasi vállalkozó, akit jól le kell köpni, mert uzsora kamatra adta oda a zsét…. ?
De tényleg?
Én mást mondok… a címét kérném, ha lehetne… számoljanak csak bele, a barátnőmnek nála lenne esélye visszafizetnie a lakása árát. Dupla áron, 100 százalékos haszonnal, no és? Még mindig jobban járna. Hogy fenyegetnék? Ne viccelődjünk kérem, nincs aki ne kapna telefont néhány nap késedelem után már a hitelező pénzintézetétől… No, és, hogy nem akarják eltörni a lábát? Kultúrkörben mások a módszerek, nem de bár?
Szóval, ha mélyen és komolyan belegondolunk a dologba, akkor piszok nagy cellára lenne szükség, mert a halasi vállalkozó mellé az összes bankmogul és csatlósa börtönbe kívánkozna. Már, ha reálisan nézzük a dolgokat, de tudjuk, hogy ez nem így lesz. Törvényesen lopni azért mégis más.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 07. 10:12, vasárnap | Belföld
A kényelmi díj eltörlésével több mint félmilliárd forint marad az autósoknál
Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton szereznénk be, a kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál
2025. December 07. 10:06, vasárnap | Életmód
Agroinform.hu: a fenyőfát vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel
December első hetében tömegesen is elkezdődött a fenyőfák árusítása az alkalmi árusok utcai és piaci standjain, a vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában

