Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2010. Október 13. 22:51, szerda | Helyi

Magalakult Dunaújváros új közgyűlése

Magalakult Dunaújváros új közgyűlése

Dr. Bakos Károly, a Helyi Választási Bizottság elnöke átadta a megbízólevelet a mandátumot nyert polgármesternek, képviselőknek, akik esküt tettek, majd Cserna Gábor Dunaújváros új polgármestere ismertette polgármesteri programját. Há

A Móricz Zsigmond Általános Iskola énekkarának fellépése tette ünnepélyessé Dunaújváros alakuló közgyűlésének kezdő pillanatait. A továbbiakban Szilasi Sándor korelnök elnökletével kezdte meg munkáját a közgyűlés. Elsőként dr. Bakos Károly, a Helyi Választási Bizottság elnöke az október 3-i helyhatósági választás adatait ismertette, megjegyezve többek között, hogy Dunaújvárosban 15 ezer 219 fő élt választójogával, hogy egy fellebbezés érkezett, amit a bizottság elutasított, hogy az eredmény október 9-én 16 órakor lett jogerős, hogy Cserna Gábor 7062 támogató szavazattal nyerte el tisztét. Miután gratulált a megválasztottaknak, átadta a megbízólevelet Cserna Gábornak, a tíz körzetben megválasztott képviselőnek. Ők – sorrendben – Gombos István, Lőrinczi Konrád, Cserni Béla, Gál Roland, Izsák Máté, Kismoni László, Szilasi Sándor, Tóth László, dr. Dorkota Lajos, Kiss András. Kismoni Lászlót (MSZP) kivéve mind a Fidesz jelöltjei. A kompenzációs listán jutott a közgyűlésbe az MSZP két jelöltje, Pintér Attila és Selyem József, a Jobbik jelöltjeként Pintér Tamás, az LMP jelöltjeként Szabó Zsolt.

Dr Bakos Károly összegezte a kisebbségi választás eredményeit is.

 Dunaújvárosban 6 kisebbség (cigány, görög, horvát, lengyel, ruszin, szerb) négy-négy jelöltje szerzett (kisebbségi) mandátumot.

E beszámoló után esküt tettek a megválasztott önkormányzati képviselők és külön tett esküt Cserna Gábor polgármester, aki ezt követően átvette a korelnöktől a közgyűlés vezetését és ismertette polgármesteri programját:

Mondandóját Márai Sándor idézettel kezdte, majd utalt arra, hogy gyökeres változást várnak el a választók, azaz a politikának magánérdekek, magáncélok helyett a közös célokat és közös érdekeket kell szolgálnia. Olyan helyi irányítás kell, amely ismét az emberek, a mindennapi élet problémái felé fordul. Olyan politikára van szükség, amely a közös érdeket preferálja, értékeinket megőrzi és bővíti.

A kiemelt szempontok közé sorolta a munkát, mint a létbiztonság alapját, az otthont, amire mindenki természetes módon vágyakozik. Itt kitért Cserna Gábor a kolontári és devecseri helyzetre és bejelentette, hogy a Fidesz-frakció százezer forinttal támogatja a vörösiszap tragédia károsultjait.

Ugyancsak alapvető érték a család, hiszen mindenki tartozni akar valahová. Alapvetően fontos érték az egészség is. Végül a kiemelt célok közé sorolta a rend megőrzését, hiszen az emberek céljainak eléréséhez nélkülözhetetlen a kiszámíthatóság.

A politika akkor találhat vissza az emberekhez - hangsúlyozta – ha a legfontosabb értékeket, a munkát, otthont, családot, egészséget és rendet helyezi előtérbe. Majd így folytatta: Tisztában vagyok vele képviselőtársaim, hogy igen nehéz feladat vár rám. Egyikünk sem kergethet délibábokat. A jelenlegi helyzet adott, ebből kell kiindulnunk.

Kitért beszédében Cserna Gábor a most zárult önkormányzati ciklus több vívmányára. Nevezetesen arra, hogy Dunaújvárosban nem kell kommunális adót fizetni. A helyi kis és középvállalkozások támogatására 50 millió forint keretet különített el az önkormányzat. A védőháló közalapítvány eddig több mint 400 igencsak rászorult (díjhátralékos) családnak segített talpon maradni. Megőrizte a város önkormányzata az intézményhálózatot. A Fejér megyei önkormányzattal közösen létrehozták a térségi szakképzés központjait. Ennek keretében több mint 900 forint értékű fejlesztés kezdődött el városunk három intézményében.

A legjelentősebb fejlesztés, amely sínen van, egy 3,4 milliárd forint értékű új kórházi szárny megépítése uniós támogatással. 2008. decembere óta öt-ötezer forinttal járul hozzá az önkormányzat a város nyugdíjasainak karácsonyához és a mindenkori első osztályosok szülei tízezer forint beiskolázási támogatásban részesülnek. 2009. óta a város az év első újszülöttjét és édesanyját méltóképpen köszönti.

A vívmányok között kiemelte a polgármester a Szalki sziget rehabilitációját, ami lehetővé tette több ezer egyetemista és főiskolás megfelelő fogadtatását (EFOTT) és azt, hogy az állami ünnepet, Szent István napját méltó környezetben ünnepelhetik a város polgárai.

A következő négy évben a már említett nehéz helyzet kezelése mellett fokozott figyelmet szán a polgármester a Szalki szigeti rekonstrukció folytatására, továbbá felújítják a kempinget. Az év vége előtt elkészül a vasútállomás mellett a hajléktalan-ellátó centrum. A közbiztonság javítása érdekében további térfigyelő kamerákat telepítenek. Folytatódik a rendőrség körzeti megbízotti irodáinak kialakítása. Cél, hogy minden városrészben működjön ilyen. Beindult a munkahelyek gyarapítása, amit folytatni kell. Kitért a Dunaferr privatizációjára, arra, hogy az ukrán tulajdonosnak nem érdeke a munkahely-megőrzés és a sport-támogatás. Feladat a korrekt együttműködés az ISD Dunaferr Zrt.-vel.

Kormányzati szándékkal megerősítve Dunaújváros déli kapujánál új kikötő és logisztikai központ kialakításáról tett említést a polgármester, ami új munkahelyek létrejöttét eredményezi.

Tervezi városkártya és nyugdíjas kártya bevezetését, amellyel a városlakók különféle kedvezményeket vehetnek igénybe.

A továbbiakban a testület a polgármester javaslatára megválasztotta főállású gazdasági alpolgármesternek Tóth László képviselőt, főállású humán alpolgármesternek Gombos István képviselőt, társadalmi megbízatású koordinációs és városfejlesztési alpolgármesternek dr. Ragó Pált. Az alpolgármesterek ugyancsak esküt tettek.

A közgyűlés ezzel nem ért véget. Immár rendkívüli közgyűlésként folytatva a munkát, megszavazta a testület a szervezeti és működési szabályzat módosítását és megválasztotta állandó bizottságainak elnökeit és tagjait, valamint a tanácsnokokat. E választást pártegyeztetés előzte meg, ennek köszönhetően egyhangú volt a döntés. Végül a bizottságok pártok által delegált (a közgyűlésen megjelent) külső szakértő tagjai ugyancsak esküt tettek. A távollévők pótlólag tesznek esküt. Amíg ez nem történik meg, addig nem végezhetnek munkát a bizottságban. A bizottságok neve elnökei és tagjai az alábbiak.

Egészségügyi, szociális és lakásügyi bizottság

Lőrinczi Konrád (elnök) Fidesz

Izsák Máté Fidesz

Kiss András Fidesz

Selyem József MSZP

Kismoni László MSZP

Kissné Fekete Éva Fidesz

Lévay Éva Fidesz

Dr. Parrag József Fidesz

Szaksz Ferenc LMP

Oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság

Kiss András (elnök) Fidesz

Cserni Béla Fidesz

Gál Roland Fidesz

Pintér Tamás Jobbik

Szabó Zsolt LMP

Prosek Zoltán Fidesz

Garai Zsuzsanna Fidesz

Varga Richárd Fidesz

Magyar András MSZP

Gazdasági és területfejlesztési bizottság

Cserni Béla (elnök) Fidesz

Lürinczi Konrád Fidesz

Kiss András Fidesz

Pintér Attila MSZP

Szabó Zsolt LMP

Lassingleiter Valéria Fidesz

Perjési Erzsébet Fidesz

Gombosné Benkovics Magdolna Fidesz

Lebics Edit Jobbik

Pénzügyi bizottság

Pintér Attila (elnök) MSZP

Lőrinczi Konrád Fidesz

Szilas Sándor Fidesz

Kiss András Fidesz

Kotrik Lajosné Fidesz

Kovács Bettina Fidesz

Sáfrány Katalin MSZP

Ügyrendi, igazgatási, jogi bizottság

Izsák Máté (elnök) Fidesz

Dr. Dorkota Lajos Fidesz

Selyem József MSZP

Dr. Kálmán András MSZP

Dr. Galambos Dénes Fidesz

Közbiztonsági és társadalmi kapcsolatok bizottsága

Gál Roland (elnök) Fidesz

Dr. Dorkota Lajos Fidesz

Selyem József MSZP

Pintér Tamás Jobbik

Bujáki Laura Fidesz

Kapuvári Alfrédné Fidesz

Szőke István MSZP

Városüzemeltetési, környezetvédelmi és turisztikai bizottság

Kismoni László (elnök) MSZP

Lőrinczi Konrád Fidesz

Szilasi Sándor Fidesz

Izsák Máté Fidesz

Tomsics Lászlóné Fidesz

Izsák Endre Fidesz

Rohonczi Sándor MSZP

Közbeszerzési tanácsadó testület

Dr. Ragó Pál (elnök) Fidesz

Spingár László Fidesz

Perjési Gyula Fidesz

Tóth Kálmán MSZP

Horváth Tamás LMP

Idősügyi tanácsnok: Szilasi Sándor

Közbiztonsági tanácsnok: Pintér Tamás

 

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.