Kivételes sportolói tehetsége Dunaújvárosig repítette, ahol magyar állampolgár, a világ legjobb játékosa, édesanya és megbecsült sportvezető lett. Kettőségről, kötődésről, otthonról kérdeztük.
- Egy többségében magyarlakta szerbiai településen születtél. Milyennek ismerted, tartottad a magyarokat?
- Kislány koromban nem volt szempont, hogy akivel barátkozom, együtt játszom magyar, vagy szerb. Nem éreztem ilyen különbséget, csak hogy kedves, szimpatikus, vagy éppen rossz ember az illető. Ez pedig nemzetiségtől független. Jól megvoltunk együtt.

- És most? Mindezt hogy látod?
- Nem változott a véleményem, csak a tapasztalatom lett több. Elég jó emberismerő lettem. Családjainkban keveredik a szerb, magyar vér, de a szeretet ezeknél sokkal fontosabb. Az én szívemben is harmóniában van a kettős ragaszkodás, egyikről se mondanék le. Annak örülök, hogy a határ mindkét oldalán kedvesen fogadnak a határőrök, és ennek így kellene működnie mindenhol.

- Felnőtt fejjel lettél magyarrá. A sportkarriered miatt vált ez szükségessé, mennyire volt nehéz ez a döntés számodra?
- Egyáltalán nem volt nehéz döntés. Nem éltünk túl jó anyagi körülmények között, a délszláv háborús helyzet is fenyegette az életünket, tehát a sport a lehetőséget hozta el számomra. A kiemelkedés lehetőségét. De ez nem azt jelentette, hogy hátat fordítottam volna a múltamnak, a rokonoknak, barátoknak, hanem a tehetségemet akartam kiaknázni, közben segítve a családomat. Mivel magyarok között nőttem fel, a legkönnyebben itt tudtam elindulni, beilleszkedni.

- És a nyelv? Választékosan beszéled. Voltak ebben nehézségeid?
- Általában gyorsan tanulok nyelveket.. Mikor Spanyolországban játszottam, négy hónap után folyékonyan kommunikáltam. A magyar különösen nehéz nyelv, de én már általános iskolában is tanultam, és sok magyar iskolatársam volt. Tehát összességében nem.

- 1999-ben tetted le az állampolgári esküt. Magyar állampolgár lettél. Hogy emlékszel erre vissza?
- Nagyon izgultam, és természetesen meghatódtam. Sajnos ez délután meg is látszott a Fradi elleni teljesítményemen.. Itt volt a családom, nagyon felemelő és ünnepélyes ceremónia volt. Akkor értettem meg, és ezért mindig hálás maradok, hogy itt befogadtak, otthont és biztonságot kínáltak nekem. A lelkem fele ott lett végleg magyar.

- A közönség befogadott, nagyon megszeretett. Mindenkinek csak a „mi Bokink” lettél. Belegondoltál abba, hogy vajon hogyan alakul az életed, ha Szerbiában maradsz?
- Érdekes kérdés, mert most a családi nyaraláson pont szóba jött ez a téma. Arról beszéltünk, hogy volt egy atlétika verseny, ahol felkészülés nélkül elindított a tanárom, és távolugrásban csak centiméterekkel maradtam el az elsőtől. Mehettem volna atlétának is.. Szóval nyilvánvalóan a sportban maradtam volna mindenképpen, de ilyen sikereket és karriert nem érhettem volna el.

A legnagyobb sikereid Dunaújvároshoz kötnek. Itt élsz, innen irányítod a kézilabda akadémia munkáját. A fiad is itt született, idejár iskolába. Mikor érezted azt először, hogy itthon vagy?
- Amikor befejeztem a profi pályafutásomat, két évre hazaköltöztünk Palicsra. Az otthon töltött hónapok alatt vált világossá számomra, hogy nem tudok elszakadni Magyarországtól, Dunaújvárostól. Megértettem, hogy ez a kettősség már végleges, csak akkor lehetek teljes, ha a két „oldal” kiegyenlített békében van.