Hírek
2015. November 09. 23:35, hétfő |
Helyi
Forrás: Tóth Éva József Attila Könyvtár
Meghívó a mi szigetünk, Éberhardt Béla előadására
A József Attila Könyvtár vár minden érdeklődőt november 12-én, csütörtökön 17 órakor Éberhardt Béla - nyugdíjas erdőmérnök, egykori dunaújvárosi főerdész - vetítéssel egybekötött, Szalki-szigetről szóló előadására. Az elő
Éberhardt Béla nyugdíjas erdőmérnök soha nem fogja abbahagyni a hivatását.”- írja Pálinkás István a Járjunk nyitott szemmel, vegyük észre a kincseket! címmel megjelent cikkében, melyben Éberhardt Béla volt dunaújvárosi főerdész és Horváth Tibor a DVG Zrt. erdészeti és parkfenntartási ágazatvezetője beszélget a város fáiról a Szalki-szigeten...
„-Az árterekre jellemzők a fűzfák, nyárfák, magasabb szinteken kemény fák is vannak. Ez a növényzete a Szalki-szigetnek is emberemlékezet óta. Amikor idetelepült az ipar, a kikötő, majd később a gabonasiló, megváltozott. Fel kellett tölteni a mély fekvésű területeket, ahová lehetett már kemény fákat is telepíteni. Ettől a perctől kezdve a dunaújvárosi erdészet, a város tulajdonában lévő erdők kezelője vette át a növények sorsát, és azóta folyik itt szakszerű erdőgazdálkodás a mai napig. Akkor Nagy Pista bácsi, ismert erdész vezette. Később Horváth Tibor, fiatal erdésztechnikus segítette, aki aztán átvette a stafétát, s mindaz, amit itt látunk, már az ő munkájuk eredménye.
Régi ismerősként üdvözli egymást a két erdész, Éberhardt Béla és Horváth Tibor, a DVG Zrt. erdészeti és parkfenntartási ágazatvezetője. Azonnal kérdez, mindkettőjüknek ismerős a környezet annyira, hogy van is miről diskurálni:
-A fát egy életre ültetjük. Mire egy fa megnő, erdő lesz belőle, eltelik egy emberöltő. Amikor valaki elmegy nyugdíjba, annak át kell adnia az erdőt, hogy a kolléga tovább ápolja azt. Nálunk, erdészeknél ez hagyomány. Béla rendkívül fontos munkát végzett, s végez ma is, hiába költözött el a városból, ő itt van közöttünk. Folyamatosan konzultálunk, beszélgetünk szakmáról, barátságról. Az az érdekünk, hogy Dunaújváros gyönyörű zöldfelületei, parkjai éljenek, gondozzuk, fejlesszük. A Szalki-szigeten jelenleg 13 hektár folyamatos erdőfelújítás zajlik. Főleg az ártéren telepítettünk fekete nyárfát, kőrist, fűzet. Az utóbbi évek aszályos időjárása miatt pótolnunk kell az erdőtelepítéseket is. Kőriseket, tatárjuhart ültetünk majd, ez utóbbi különösen löszös talajnak a fája. Ezen túlmenően a szigeten valóban szépségek vannak. Értékes, szép mocsárciprus sorunk van a kemping északi felén, amit kibővítünk: a Szabadstrand északi sarkán kivágott fűzek helyére mintegy húsz darab mocsárciprust ültetünk. Ékesség lesz. Ez a város lélegzik. Ennyi fával rendelkező város nem sok van az országban.”
forrás: Járjunk nyitott szemmel, vegyük észre a kincseket! (dunaujvaros.com)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
