Hírek
2014. Szeptember 24. 20:18, szerda | Helyi
Megkezdődött a betegellátás az új blokkban
Elsőként az intenzív osztály költözött át a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház új műtéti és diagnosztikai szárnyába.
A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház új technológiai tömbbel bővül az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően, a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” TIOP-2.2.4/09/1. kódszámú pályázaton nyert közel 4 milliárd forintos forrásnak köszönhetően.
dr. Mészáros Lajos, a kórház főigazgatója elmondta, a két részre osztott, tágas intenzív osztályra már beköltöztették a betegeket, vagyis ezzel a lépéssel „történelmi pillanatként” megkezdődött a betegellátás az új blokkban.
A fejlesztés kiemelkedő része az egymilliárd forint értékű gép-műszer beszerzés, amelynek köszönhetően új digitális röntgen és átvilágító, mammográfia, műtői berendezések, műtéti eszközök, altatógépek szolgálják a betegek ellátását. Mint a főigazgató kiemelte, minden eszköz a helyére került, és most folyik a legutóbb szállított sterilizáló berendezések beépítése. Szintén zajlanak a működéshez szükséges bakterológiai tenyésztések, sugárvédelmi mérések, valamint folyamatosan tesztelik és üzemelik be a többszörös szűrési védelemmel ellátott légtechnikai rendszert. Ez biztosítja, hogy a műtőkbe steril és klimatizált levegő jusson, sőt: az egész épületszárnyat klimatizálja.
Az intenzív osztály első emeleti beköltözése után a röntgent, a trauma- és a trauma sürgősségi, illetve egyéb szakrendeléseket folyamatosan helyezik át az új szárny földszintjére.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
2026. Január 09. 09:39, péntek | Helyi
A MAGYAR AUTÓKLUB FEJÉR VÁRMEGYEI RENDŐRÖKET JUTALMAZOTT
Év végi köszönet a közös munkáért.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

