Hírek
2025. November 28. 07:27, péntek |
Életmód
Forrás: MTI
Megnyílt a kínai agyagkatonákat bemutató kiállítás a Szépművészeti Múzeumban
Egy olyan kultúra kincseit tárjuk a közönség elé, amely több ezer éven át formálta a Távol-Keletet és gazdagította az emberiség közös kultúráját - mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Öröklét őrei - Az első kínai császár agyagkatonái című kiállítás megnyitóján csütörtökön, a Szépművészeti Múzeumban.
Hozzátette: ennek a kultúrának a mélysége, bölcsessége és művészi kifinomultsága máig tiszteletet ébreszt a világ minden táján.
Az államfő emlékeztetett: mi, magyarok a történelem során számos alkalommal kerestük és találtuk meg azokat a szellemi rokon vonásokat, amelyek összekötnek minket az ázsiai kultúrák világával.
Nemzeti identitásunkban, hagyományainkban és gondolkodásmódunkban régóta él egyfajta természetes nyitottság a kelet felé, valamelyest jobban is értjük az ott élő népeket és közösségeket, mint más európai nemzetek
– mutatott rá a köztársasági elnök.
Kiemelte: Magyarország és a Kínai Népköztársaság között mind kulturális, mind gazdasági, tudományos, innovációs és diplomáciai szinten is szilárd és gyümölcsöző kapcsolat alakult ki az elmúlt évtizedekben.
"Ez a kiállítás egyszerre jelképe a kölcsönös megbecsülésnek és együttműködésünk erejének is" – hangsúlyozta Sulyok Tamás.
Gong Tao, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete kiemelte: a kínai és a magyar kapcsolatok minden területen, így kulturális és társadalmi téren is minden eddiginél szorosabbá váltak.
Hozzátette: az Öröklét őrei - Az első kínai császár agyagkatonái című kiállítás az utóbbi évek egyik legreprezentatívabb, Európában bemutatott kínai kulturális tárlata, amely rendkívüli csemegét kínál.
Jia Qiang, a Senhszi Tartományi, Kulturális Örökség Hivatalának igazgatója elmondta: a tárlat kilenc Senhszi kulturális intézmény 129 kiemelkedő darabját, illetve műtárgycsoportját sorakoztatja fel, többek között bronztárgyakat, kerámiákat, arany- és jádetárgyakat, valamint a világhírű és emblematikus agyaghadsereg darabjait.
Az Öröklét őrei - Az első kínai császár agyagkatonái című kiállítás 1000 év történetét fogja át három meghatározó dinasztikus kor bemutatásával a kínai történelemből. Az anyag egésze abból a Senhszi tartományból érkezett, amelyik a tárlatot felölelő 1000 évben Kína fővárosait adta.
A tárlaton két olyan sírrekonstrukciót is bemutatnak, amelyek egészen egyedülállók: az egyik az első kínai császár sírkertje, a másik a Han-dinasztia 6. uralkodójának sírkertrekonstrukciója. Mindkettőt térben és kivetítőn is láthatják a látogatók.
A kiállítás több mint 150 ókori műtárgyat, látványos régészeti anyagot, fegyvereket, szertartási tárgyakat mutat be, az első császár agyaghadseregéből tíz eredeti példányt felvonultató tárlat május végéig látogatható.
A megnyitó résztvevőit Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója köszöntötte, a tárlatot Fajcsák Györgyi sinológus, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója, a tárlat kurátora mutatta be.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 16:00, vasárnap | Életmód
ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
2026. Április 26. 15:00, vasárnap | Életmód
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. Április 25. 16:00, szombat | Életmód
NAV: csaknem egymillióan már beadták az szja-bevallásukat
2026. Április 25. 14:00, szombat | Életmód
Kihajtási ünnep, kézművesvásár és világörökségi pusztanap a Hortobágyon
A több évtizedes hagyományt követve, Szent György-napjához kötődve ma áthajtják a téli szállásaikat elhagyó állatokat a hortobágyi Kilenclyukú hídon, és elindítják a jószágokat a nyári legelőhelyekre
