Hírek
2020. Május 26. 12:09, kedd |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Mérséklődött a természetes fogyás, kétszer annyi a házasságkötés
Csökkent a természetes fogyás Magyarországon az első negyedévben, miközben kétszer annyi házasságot kötöttek, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
A közleményben azt írták, az előzetes adatok szerint 2020 első negyedévében a születések száma 6,5 százalékkal több, a halálozásoké pedig 8,5 százalékkal kevesebb volt, mint 2019 azonos időszakában. Így a természetes fogyás 27 százalékkal, 4579 fővel csökkent.
Hozzátették, az első negyedévben 22 210 gyermek jött világra, 1349-cel, 6,5 százalékkal több az elmúlt év hasonló időszakához képest. Ugyanakkor a szökőnaphatástól megtisztított születésszám ennél kisebb mértékben, 5,3 százalékkal emelkedett 2019 első negyedévével összehasonlítva. Ezen belül januárban 9,7, februárban 4, márciusban 1,9 százalékkal több volt az élveszületések száma, mint tavaly.
A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,50 volt a 2019 első negyedévére számított 1,41-hoz képest.
Mint írták, 34 565-en haltak meg, 8,5 százalékkal, 3230-cal kevesebben, mint egy évvel korábban. A jelentős csökkenés hátterében az állhat, hogy az idén alacsonyabb szinten tetőzött az influenzajárvány – tették hozzá. Januárban 15, februárban 13 százalékkal kevesebben, márciusban 1,2 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.
A szökőnaphatás figyelembevételével a halálozások számának csökkenése ebben az időszakban nagyobb mértékű, 9,6 százalék volt.
A halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás a 2019 első három hónapjában mért 16 934 fővel szemben 12 355 fő volt, ami 27 százalékos mérséklődést jelent. A szökőnaphatás figyelembevételével a természetes fogyás valamivel nagyobb mértékben, 28 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 14,2 halálozás jutott. Az előbbi 0,5 ezrelékponttal magasabb, utóbbi 1,5 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2019. január-márciusi időszakhoz képest. Mindezek következtében a természetes fogyás 5,1 ezrelékes értéke 1,9 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

2020 első három hónapjában ezer élveszületésre 3,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,7 ezrelékpontos csökkenés az előző évi január-márciushoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám 5,1 ezrelék volt, 2,5 ezrelékponttal több 2019 azonos időszakához képest.
Közölték azt is, január és március között 12 271 pár kötött házasságot, ez kétszerese az egy évvel korábbinak, ami 6168-cal több házasságkötést jelent. A házasságkötések szökőnaphatástól megtisztított számának növekedése 99 százalék volt. Januárban 97, februárban 131, márciusban 77 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2019 azonos hónapjaiban.
A születések száma – a KSH adatai szerint – valamennyi régióban emelkedett az előző év első negyedévéhez képest, a legnagyobb mértékben a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon (12-12 százalék), a legkisebb mértékben a Közép-Dunántúlon és Budapesten (2,4 százalék és 2,9 százalék).
A halálozások száma mindegyik régióban csökkent, a legnagyobb mértékben a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon (14 százalék és 11százalék), a legkisebb mértékben Budapesten és a Közép-Dunántúlon (4,7 és 5,5 százalék).
A természetes fogyás a halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése miatt valamennyi régióban mérséklődött. A legnagyobb mértékű csökkenést az Észak-Alföldön és Pest, valamint Észak-Magyarország régiókban (38 és 37-37 százalék) regisztrálták.
A házasságkötések száma valamennyi régióban emelkedett: a legjelentősebb mértékben a Közép-Dunántúlon és a Dél-Alföldön (137 és 136 százalék), a legkevésbé Budapesten és Észak-Magyarországon (62 és 83 százalék).
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
