Hírek
2020. Szeptember 17. 16:05, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Minden tanár, aki iskolában betegedett meg, teljes összegű táppénzben részesül
Minden tanár teljes összegű táppénzben részesül, aki az iskolában fertőződött meg koronavírussal, vagy az intézménybeli történés miatt kényszerül karanténba
- közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán a Facebook-oldalán megjelent interjúban. Kásler Miklóst egyebek mellett arról kérdezték, hogy a nemrég lezárult nemzeti konzultáció során a szülők és a tanárok nagy többsége azt kérte: szeptemberben a hagyományos rendben induljon el az oktatás.
A miniszter kiemelte, hogy a nemzeti konzultáció alapján a nemzet akarata és a kormány döntései között teljes az összhang: az emberi életek mentése, az ország működőképességének fenntartása, ezen belül az oktatás hagyományos módon való elindítása. Erre azért van lehetőség, mert számos tapasztalatot szereztek - mutatott rá a tárcavezető.
Kásler Miklós hangsúlyozta: számoltak azzal, hogy a vírus egyes osztályokban megjelenhet, de az, hogy mindegyikben, az teljesen kizárt. Magyarországon több mint 13 ezer helyszínen folyik az oktatás-nevelés, jelen pillanatban ezrelékben mérhető az érintettség - közölte. Kijelentette: ezt a helyzetet uralni lehet egyes osztályok digitális oktatásra való áttérésével, illetve néhány intézmény esetében átmeneti szünet bevezetésével.
Rögzítette: azok a tanárok, akik a munkahelyükön fertőződtek meg a vírussal, teljes táppénzre jogosultak, de nemcsak ők, hanem mindenki, aki ilyen helyzet miatt kényszerül otthoni karanténra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
