Hírek
2010. Július 17. 16:22, szombat | Helyi
Most kezdődik a, most kezdődik a...
A lehető legkorábbi időpontra, október 3-ra írta ki az önkormányzati választást Sólyom László köztársasági elnök. Ugyanezen a napon lesz a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választása is.
Az alkotmány rögzíti: a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választását (az időközi választás kivételével) októberben kell megtartani. A választási eljárásról szóló törvény pedig azt tartalmazza, hogy a választást legkésőbb 60 nappal a szavazás napja előtt kell kitűznie a köztársasági elnöknek úgy, hogy az ne essen nemzeti ünnepre vagy A munka törvénykönyve szerinti munkaszüneti napra, illetve az azokat megelőző vagy követő napra. Így ezúttal csak három vasárnap jött szóba: október 3., 10. és 17. közül Sólyom László szokásához híven a legkorábbit választotta,
választáshoz kapcsolódó határidőket, határnapokat a választásért felelős közigazgatási és igazságügyi miniszter rendeletben határozza meg, de a választási eljárásról szóló törvény alapján már tudható, melyek a legfontosabb dátumok. Eszerint a mintegy 8 millió választásra jogosultnak augusztus 19-ig kell kézhez kapnia a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítést és az ajánlószelvényeket. A jelöltek szeptember 3-ig gyűjthetik és adhatják le ajánlásaikat. A jelöltek és a jelölőszervezetek listáinak nyilvántartásba vételéről a választókerületi bizottságok döntenek, ezeket – így az Országos Választási Bizottságot is – augusztus 22-ig meg kell választani. Az új parlament által nemrégiben elfogadott törvénymódosítás értelmében a kampány ezúttal október 2-án, szombaton éjfélig tart, a kampánycsend így egy nappal rövidebb lesz.
További változás, hogy településtípustól függően 30–40 százalékkal kevesebb önkormányzati képviselőt választ az ország. A tízezer lelkesnél kisebb helységekben eddig 100 lakosig három, 600 lakosig öt, 1300 lakosig hét, 3 ezer lakosig kilenc, 5 ezer lakosig 11, 10 ezer lakosig 13 képviselő volt. Ha a T. Ház áldását adja rá, ősztől 100 lakosig két, ezer lakosig négy, 5 ezer lakosig 6, 10 ezer lakosig 8 képviselő lesz. Mint ahogy arról hírt adtunk, Dunaújvárosban városunk képviselői is kevesebben lesznek, 15 a 26 helyett, így még ádázabb harc kezdődik a mandátumokért .
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

