Hírek
2012. Szeptember 27. 10:00, csütörtök | Helyi
Munkát, levegőt - párbeszédben
Szendvicses háttérbeszélgetsére invitálta a sajtót Szabó Zsolt, a dunaújvárosi LMP képviselője .A kötetlen beszélgetésen sok minden szóba került először a képviselő kora.
- Valóban, az első közgyűlésekre még diákbérlettel mentem.
A viccet félretéve: az LMP a magyar demokrácia legfiatalabb pártja. Változásra vágyó fiatalok kezdték el és úgy gondolom, hogy hamar felvettük a ritmust. Helyi szinten ezt az is bizonyítja, hogy én büszkélkedhetem a legtöbb felszólalással a közgyűlésben és a problémákra folyamatosan szakmai megoldásokkal jövünk elő. Emellett igyekszem aktívan részt venni a város életében: megjelenni rendezvényeken, keresni a kapcsolatot a városlakókkal.
- Itt arról beszéltél, hogy fiatal párt, nem tartasz attól, hogy mint az üstökös, csak jött és megy?
- Nem, egyáltalán nem, az LMP-nek helye van a magyar politikai palettán: egy zöld, baloldali párt, mely az ökoszociális paradigmaváltást szeretné megvalósítani. Ez azt jelenti, hogy olyan társadalmi berendezkedés kialakítására törekszünk, amiben érezhető jövőkép van, amely igazságos és szolidáris a létminimum szintjén vagy alatta élő társaival szemben és mely megmenti többek között a rendelkezésre álló természeti erőforrásokat unokáink számára is. Tudjuk, hogy ezen célok megvalósítása érdekében kellő súllyal kell részt vennünk az országos döntéshozatalban, ezért 2014-ig a FIDESZ reális kihívói szándékozunk lenni.
- „Munkát! Levegőt!” elnevezésű társadalmi párbeszéddel is valószínűleg ezt akarjátok bebizonyítani…
- Egyértelműen látható, hogy Dunaújváros nehéz helyzetben van. Ehhez olyan út vezetett, ahol a városvezetés teljes társadalmi kontroll nélkül hozott döntéseket. Ezzel szemben az LMP úgy gondolja, hogy csak közösen, a lakosság véleményét is figyelembe véve tudjuk kivezetni a várost a nehéz helyzetből. Ezt a véleményt beszámítva szeretnénk megalkotni az LMP 2014-es, szakmailag is hiteles választási programját, ami reményeink szerint segít kivezetni a várost jelenlegi helyzetéből. A következő heteket továbbra is arra szánjuk, hogy személyesen megkeressük az utca emberét..
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
