Hírek
2014. Október 06. 20:34, hétfő | Helyi
Nagyarányú siker az első bajnokin
A DFVE felnőtt női együttese a hétvégén játszotta első OB I-es bajnoki mérkőzését. Az ellenfél a Szeged gárdája volt, a végeredmény pedig nagyarányú dunaújvárosi győzelmet hozott.
Az első negyedben még mindkét együttes éreztette azt, hogy a szezon első találkozóját vívják. Inkább az erőviszonyok felmérése volt a fő, ennek megfelelően hiába szerzett korán vezetést a hazai csapat, hamar egyenlíteni tudott a szegedi együttes. A második felvonástól viszont egyértelműen a Dunaújváros dominált, előbb hat, majd a végére kilenc góllal tudott elhúzni aktuális riválisától. A végeredmény tehát impozáns, 17 – 8 arányú siker, mondhatjuk, hogy a kötelező győzelem letudva.
Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület – Szeged
17 – 8 (3-3, 7-1,3-2,4-2)
Dunaújváros: Kasó, Szilágyi 3, Menczinger 2, Gurisatti, Horváth 2, Sinka 1, Slagter 4, Garda 2, Ziegler 1, Vályi V., Brávik 1, Mchunu, Vályi F. 1, Barna. Edző: Mihók Attila.
Menczinger Kata:
- Boldog vagyok, hiszen nagyarányú győzelmet arattunk a szezon első meccsén. Mint minden bajnokság kezdetén, most is volt kis drukk mindenkiben, hogy vajon hogyan is fog muzsikálni együtt a csapat. A nyáron jelentős átalakuláson mentünk keresztül, persze ezzel nem vagyunk egyedül, de azért éles szituációkban derül ki, milyenek is vagyunk együtt. Jó volt látni, hogy nagyjából minden sikerült, amit elterveztünk. Hibák természetesen még vannak, de akkor ijednénk meg igazán, ha nem lennének. Kezdésnek pedig kiváló volt ez a mai teljesítmény, az önbizalmunk a helyén van, és tudjuk azt is, mit kell majd a későbbiekben és a folytatásban kijavítani. Elmondtam mindenkinek, hogy büszke vagyok rájuk, mint egyénekre és ránk, mint csapatra. Remélem azt is, hogy minden meccs után hasonló értékeléssel élhetek majd.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
